Magyar Család, 1965 (6. évfolyam, 2-3. szám)
1965-04-01 / 2. szám
4 MAGYAR CSALAD TAVASZ Süt a nap és kék az ég: Tavasz van. (Vájjon gondolsz-e rám még Magadban?) Erdőkre és mezőkre Ügy vágyom. (Vagy talán nem is csak ezt Kivánom?) Bárányfelhő az égen Hová száll? (Vájjon az én érzésem Rád talál?) Kedvesen simogat az Enyhe szél. (Oly lágy, mint az érzés, mely Bennem él.) Csordultig tele van már A lelkem. (Élnek,rügyeznek a fák A kertben.) Karomat az ég felé Kitárom . . . (Talán a szeretetet Imádom.) Földváry-Boér Elemér Langmár Janos: “Mit viszel Janó?” Ennek a kérdésnek alapos oka volt, mert Janó valóban vitt valamit, ölelgetve, féltve, elrejtve az inge ala. Otja Nagyidéról a földek felé vezetett és igy nem kerülhette el a nagytemplomot, melynek közelében sikerült beleszaladnia a papba, akit az összeütközés ugyancsak kizökkentett elmélkedéséből. A pap nem hiába a lelkek búvára: egy gyerek ingén átlátnia gén könnyű volt. Így hát hamarosan elhangzott a nagy kérdés: — Mit viszel Janó? Janó tizennégy éves volt, s így már megtanulta, hogy a papnak még akkor is meg kell mondani az igazat, ha azt más előtt tán elhallgatná. Így hát lihegett egyet-kettőt, lebegő haját hátravetette, majd nagymerészen, egy határozott mondattal elintézte a gyónnivalót: — Hát ezt a kis snapszot-páj inkát az aratóknak bagolyfölöstökömre! . . A pap nem lett volna jó pap, ha e válaszra fel nem csillant volna a szeme. Tharnóy Éva: KARDLILIOM Ha bátornak mutatom is magam a harcban, küzdelemben, ha támadok és védekezek összeszorított foggal, ha éjt nappá téve dolgozom, ne hidd, hogy kardliliom vagyok. Keménnyé csak a sors tett. A csapások tettek szilárddá, hideggé, csaknem fanyarrá. De ne higyj nekem. A szívem mélyén tavirózsa vagyok, mely, a nagy hullámok, süvöltő vihar elől összecsukódott mely a tó vize alü húzódott . . . Csak egy kis sötét bimbó most. Tavirózsa vagyok, mely napsütésre, szeretetre vár. Halvány rózsaszín szirmait csak a napsütésben nyitja ki teljes pompájában. Gyenge virág, szellő ne érje, hideg ne érintse. Óvni, Lajossy Sándor: GONDOLATOK Apró öröm-láncszemekből születik a tartós boldogság. * A jó hír orvosság. * A jó könyv a legjobb úti társ. — Hm . . . hogy még páj inkát? . . . Oztán van-e benne néked is? — Hát egy kis ujjnyival ha akad — felelte Janó, aztán az öreg pap kérésére előhúzta, megmutatta a másfélliteres üveget. A pap szemügyre vette a fiaskót, megforgatta megveregete, aztán kissé lehajolva Janóhoz így szolt: — Szentölt víz ez, te gyerek! — és ezzel zsebe mélyéből egy apróka üveget húzott elő, átnyújtotta Janónak és így folytatta: — No jól van Janó, szedd csak a lábad, mert várnak az aratók, de elébb a te részedet csurgasd csak ide át, emebbe ni. Most Janó vette szemügyre a paptól kapott üveget, megforgatta, megveregette, aztán ugyancsak felnöttesen felráncolta a homlokát. — Tőteném én, tőteném, plébános ur, de az enyím része a legalján van! — s már porzott is mögötte az út. A plébános csak állt, nézte a távolodó gyerekalakot, aztán csak ennyit mondott: — Deo gratias! . . . még csak azt sem mondhatom, hogy füllentett a gyerekek! védeni kell. Tavirózsa lelkem csendre, nyugalomra, boldogságra vágyik. Most hideg, viharos széltől süvöltő éj van. Sötét felhők (tornyosulnak, szellemlovasok viaskodnak égben, légben. Fájdalmasan sóhajtanak a fák, tépi rángatja őket a szél. Hogy élhetne itt szegény tavirózsa? A kardliliomot is megtépi az orkán, ezeréves tölgyfákat csavar ki. Harcosnak, szívósnak kell itt lenni, nincs helye lágyságnak, szépségnek. Aki gyöngeséget mutat, elveszett. De ha minden elcsitul és diadalmasan felkel a nap, kék lesz az ég, — akkor érintsd meg ajkaddal ezt a virágot. Lassan fog kinyílni, mintha egy láthatatlan varázsos kéz bontaná szét a szirmokat; akkor, — ha teljes pompájában Rád mosolyog, — meglátod majd, mi az amit védek, rejtegetek. A céltalan élet laza erkölcsöt szül. Nagy nemzetközi problémák meg* oldására valóban kétélű fegyver a — háború. * Nem hiszed, hogy történnek csodák? Pedig a te szereteted is csodákat művelhet... * A jó politikus legyen jó szónok is, de beszéljen keveset. * Amíg tollat, kapát és logarlécet tud forgatni egy nép, az a nemzet él! * Minden kornak legnagyobb szégyene, hogy szobrot emel a rabtartóknok. * A gazdagság nem mindig szerencse kérdése. A tudás is azzá tehet. * Ostoba ember az, aki mindenre azt mondja, hogy “én tudom”. * Amit elvársz másoktól, azt tedd meg magad is. * Ne képzeld be magadnak, hogy TE forgatod a világot, de azt sem, hogy az körülötted forog! * Ha csak “valamiben” hiszel, rosszabb vagy a hitetlennél. * A siker épúgy jellemedből fakad, mint a sikertelenség. * Ha felmagasztalod önmagadat, embertársaid joggal lenéznek. * Legyenéleted vezérgondolata az Isten!
