Magyar Család, 1965 (6. évfolyam, 2-3. szám)
1965-04-01 / 2. szám
MAGYAR CSALAD 3 Benkey Pál: TŰZ ÉS VIZ I Hárman voltunk barátaimmal a Dunakanyarban. Rögtön a munka után kimentünk. Autóstoppal. Rázott a kocsi, s mi énekeltünk. A döecenéseknél furcsán zöttyent a hangunk is. Vidáman ugráltunk ki az autóból. A Duna nem messe csillámlott. Szép, nagyon szép lehetett a vidék, azt hiszem. Mindenhol erdők, hegyek, kanyargós, zugó Duna. — Nem figyeltem rá. Mint egy darab fa, úgy feküdtem a parti homokon, ott ahol a meder szélén már pázsit van. A komp átjött a vizen, erőlködött, pöfögött a motorja, alig tudta ár ellenében tartani a kormányos. Áradt a Duna, zöld volt, szinte látszott, hogy haragos az erőszakért, Nagy örvények kavartak egy csónakot a közepén, míg egy vontatóhajó sodrába állva ki nem szabadult. Hűvösebb lett. Rár sütött a nap, a szél belekapaszkodott a kiterített ruhákba és lehűtötte félmeztelen testünket is. Futkosni kezdtünk. — No, fiúk, ki ússza át? Kacagás volt a válasz. — Majd ha hülye leszek! Most, mikor így megáradt! En átúszom! — mondtam csendesen. Felnevettek. — Ez is meghülyült! — néztek egymásra. Futva megindultam a kikötött komp felé. A kormányos nem volt ott, felugrottam a komp tetejére és belevetettem magam a vízbe. Itt ért utói a kiáltás: — Vigyázz, hajó! — Mire felbukkantam, tíz — tizenöt méterre vitt el a viz. Iszonyú sodra van! üsztam, teljes erővel a vízzel szemben, de így sem tudtam magamat tartani, ragadott lefelé, egyre tovább. Láttam, a partról integetnek, valamit kiabálnak is. Hajó! Ezt a kelepelő tocsogást hallottam az előbb a hátam mögött. Megfordultam. Vagy ötven—natvan méterre volt tőlem. A víz vitt, vitt magával, szembe a hajóval. Uszályok, Torlódva, magasan felesapódva ütköznek bele a hullámok a tömpe hajóorrokba. Elfogott a rémület. Közvetlen közelből hallottam már a szirénát. Ez nekem szól! Kétségbeesetten húztam egyre nagyobbakat a karommal, úgy éreztem, valósággal röpülök a víz felett. Mikor újra felnéztem, az uszályok ott húztak el mellettem. Tisztán láttam egy pillanatra a korlát mellett álló, bámészkodó hajóst. Visszafordultam. Megemelt valami. Persze, a hullám. Leestem. Ojra felcsapott. Megint le. Megint fel. Ittam. Hátulról ér a hullám, úgylátszik, megfordított valami. Ojra ittam, Köhögni kellett. Nem kapok levegőt. Ojra dobál valami. Nyitott szemem piszkosszürke vízzel lesz tele. Rendületlenül, ritmikus kegyetlensággel hintáztat. Lemerülsk. Gql. Ojra köhögök. Mélyet szippantok. Végre levegő! Habosodó hullámtaraj előttem. Hajó! — szorít össze a rémület. Húz! örvény ! ! ! — Kiáltani sincs időm. Odaránt magához. Hullámvölgyben vagyok, mit sem látok, csak fölöttem, kartávolságra a fehér, tajtékos habot. Felcsap a hullám. Érzem, óriását lök rajtam, de az örvény nem akar engedni. Megforgat. Túlsó part — megint az előző partot látom. Melyik a miénk? Merre kell ússzak? Hatalmasat rúgok a hullámba. A kezem, mint a cséphadaró, rángatózó, gyors uszómozdulotokat tesz. Mär fáradtságot, semmit sem érzek. Elsimul a víz őrült játéka testem körül. Az örvény jóval távolabb kavarog a vizen. — Remegni kezd a gyomrom. Fejem le-le csuklik. — A bója! — Hiszen a túlsó partnál vagyok! Szivszoritóan hideg a viz. Reszket a lábam. Hasítja torkomat a hideg. Talajt érek, de lever a lábamról a viz sodra. Üszőm, felállók, újra megtántorodom. Végül a bója kötelében megakadok. Kimászom. Állok rogyadozó lábbal a víz szélén. Barátaim messze, a túlsó parton integetnek. Nem hallom, mit kiabálnak, mit akarnak. Végigfekszem a kaszált szénán . . . Mindennek vége. Vagy most kezdődik. A vég egy új kezdetet jelent. Bor jött, felhabzott a szóda. Az élet. Benne vagyunk. Vége, kezdete. Mint a szív, úgy lüktet az egész terem. Hárman maradtunk meg. A szén kábulata. Bor jött. Aki megizleli, beleörül, szerelmes lesz. Bor és szén. Szén és bor. Sok. Mind a kettő visszahúz. Elandalít és megöl. Szerelem, de halál. Halál?! A borral elmúlik ez is. Vége lett, nevetségesen hamar. Most csak bor van, és komor társak. Miért csak hárman maradtunk meg? Miért? Miért?! Nem tudott elragadni a szén. Fekete, csillogó, vonzó, mint a bor. Mint a halál. Nem fehér csontváz, hanem az örök sötét a halál. A szén. Szelíden simogat, elandalít. Véged. Megöl, ha hagyod, összetöröd a szüzet benne és vérre szomjazó asszony lesz belőle, mikor feltöröd ezernyi mámort rejtő falát. Csillog és öl. A gyalázat őrült boszszúja remeg a levegőben, ölel, hív, de egyszer vége . . . Csak hárman. Miért?! Szeret és élni kell. Neki, egyedül Neki. Miért szabadult el a pokol? CSAK RÖVIDEN: * A Nádasy T. Jenő és Szabó Ferenc szerkesztésében megjelenő “OKTOBER 23” a közelmúltban 75-ik számához érkezett További sok szerencsét kívánunk! * A NEMZETŐR gondozásában megjelent Szabó Dezső: Elsodort falu c. nagyregénye. A díszes kiállítású szép kiadás nem került terjesztési forgalomba. * A VASÁRNAPI LEVÉL karácsonyi száma nagyon gazdag tartalma mellet kiemeli dr. Czermann Antal: Honkeresők c. korrajz, riport-regény nagy munkáját. Az első kötet már kapható nálunk is 15 sh-ért. Rendelje meg, érdemes! * Azokkal, akik TEMEL: DOMOKOSRENDI SZENTEK ÉS BOLDOGOK C. kőnynvének I-II. kötetét megvették, tudatjuk, hogy a III. kötet is megjelent. Ára 10 sh. * Kisjókai Erzsébet szerkesztésében “JÖVENDŐ” címmel 12 oldalon egy igen értékes és tartalmas irodalmi lap jelent meg. Ugyancsak megérkezett hozzánk a kiváló költő — és írónő “ÉNEK STUART MÁRIÁRÓL” c. könyve is. Lapját és kis könyvét őszinte elismeréssel ajánljuk k. Olvasóink figyelmébe. Cím: Tesselschadelaan 6, Hilversum, Holland. * A SZÍV ÚJSÁG valóban “szívhez szóló” bájos és gazdag tartalmától eltekintve értékes magyar Kálendáriummal lepte meg olvasóit. A legfőbb értéke a név — és ünnepnapok feltüntetése. Címük: Box 500. SHRUB OAK, N.Y. U.S.A. * A “KATOLIKUS MAGYAROK VASÁRNAPJA” c. a legkomlettebben szerkesztett nagy katholikus hetilap. Állandóan kapható nálunk. Ára 1/6 sh. * Magalakult a "BUDAPEST” LABDARUGÓ CSAPAT 5, Arundel Gdns, London, W.ll. Mindszenty Otthon székhellyel. Szép kezdeti sikereket aratott az őszi szezonban.
