Magyar Család, 1964 (5. évfolyam, 1-4. szám)
1964-10-01 / 4. szám
SZABÓ FERENC A KISDED VÉDELMÉBEN A karácsonyi gyertyák szeretetlángjai megértést és békét plántálnak az emberi szívekbe. Ilyenkor merül feledésbe a tegnap gyűlölete és újul fel a lélekben a Messiás-várás különös érzete. Ez a különös érzés a kis „családi messiások“ válásának boldog érzetével szinte azonos, hiszen a Mindenható céltudatos bölcsességgel küldte Jézust gyermekként a földre, megszentelve az anyaságot, s megszentelve a „család“ fogalmát. Az emberiségnek az önfenntartás, a földi túlnépesedés, a családi túlszaporulat, vagy éppen egvkeség problémája amolyan földi feladatként adattak, melyeket a szabad akarattal bíró ember korokól-korokra kísérel megoldani több-kevesebb sikerrel. A kérdés csupán az, hogy kapott-e a földi halandó elegendő bölcsességet ahhoz, hogy az Istentől megszentelt anyság és család fogalmi köréhez tartozó isteni intelmeket, utasításokat egyértelmű magyarázattal értékelve E E .1 E is? A jelenkor emberének meg-megismétlődő próbálkozása a fentebb említett problémák megoldásával kapcsolatban azt mutatja, hogy nem. Ahány nép, ahány nemzet, annyiféle képpen tartják be, vagy vetik el Isten parancsait, keverve és megkeverve azokat a saját maguk kreálta parancsokkal, vagy helyesebben törvényekkel. Így legutóbb Magyarországon jelent meg egy u. n. abortus-törvény, mely lehetőve teszi a még meg nem született csecsemők megsemmisítését. Vájjon milyen problémát old meg egy ilyen törvény, mely már eleve oly sok Istentől rendelt kötelességtől és ugyanakkor sok felelősségtől menti fel az embert? 'FtiiYiépesedés? Családi túlszaporulat? Gyenge gazdasági helyzet? Nehéz a kérdésre választ adni. A törvénnyel kapcsolatban azonban ismeretében vagyunk néhány nyugati véleménynek, melyek tartózkodó óvatossággal kezelik a kérdést, de nagy általánosságban elítélik, ami érthető is, hiszen a nyugati közvélemény még a torzszülött gyermekek életbentartása mellett is szót emel. Hát hogyne ítélné el azt a törvényt, mely elvetni enged olyan csecsemőt, mely —csak Isten a tudója — egykor talán tanárrá, orvossá, tudóssá fejlődhetett volna. Tökéletesen mindegy, hogy milyen politikai szemszögből nézzük a kérdést. A problémák megoldása az mm isiLiii V. évf. 4 (22) szám. Október — December, 19G4 THARNOY ÉVA: TRÓPUSI KARÁCSONY Karácsony van. Szent énekek áhítata száll minden lélekhez. Karácsonyi angyal repül a házetök felett. Szárnysuhogását hallod? Ezernyi kicsi gyertya fényében ragyogva áll a karácsonyfa, angyalhajjal talpig beborítva, tündéri csillogásban. Ejféli misére kongatnak a harangok. A Szeretet mindenkit magához ölel, megvigasztal, letörli a könnyeket. Szerető kezek készítik a sok ajándékot. Ujjongó gyermekek állják körül a fát, jégvirágok kukucskálnak be az ablakon és nagy pelyhekben hull a hó. A pálmák hosszú ágkarjaikat lóbálva hajladoznak a szélben; tikkasztó forróság van, a narancsszínű égen sehol egy felhő. Az ablakok tárva és ahogy az alkony fátyla leereszkedik, egyik apró égf gyertya gyúl ki a másik után. Felettünk ragyog a Dél Keresztje. Karácsony, trópusi karáscony van. Nincs hó, nincs hideg, — nincs otthoni karácsony talán soha többé. Óh, ne mondjátok, hogy itt is karácsony van Ajándékok és trópusi fenyő körül állunk. Ez mind nem az igazi. Adjátok nekünk vissza a karácsonyt, az otthoni fenyőt, az éjféli harangszót, kicsi, hóba süppedt falucskák éféli miséjét, Bethlehem-járását. Hogy mégyszer állhassunk a bezárt ajtó előtt izgatottan, kulcslyukon leskelödve, mikor az édes csengetyűszóra feltárul az ajtó és előttünk áll tündéri ragyogásban az igazi karácsonyfa. Adjátok vissza a karácsonyt! Hópelyhek hullását, „Menyből az angyal“ emlékét, hogy mindnyájunk szive átmelegedjék. Az Otthon és Szeretet melege tiltson be és ne kelljen megfagynunk ebben a trópusi hőségben. Csak egyszer, csak még egyszer: hadd legyen nekünk is karácsonyunk!
