Hajnal Jenő (szerk.): Ötvenéves a Zentai Művésztelep (Zenta, 2002)
fi •1______ „aranykorinak. Akkor kelt ugyanis életre a kolónia a maga igazi, jótékony befolyásával. A meghívott művészek, akik azon a nyáron a városi fürdőben tartózkodtak, a kolónia összetételének részeseivé váltak. A gyülekezet Konjovictyal az élen egy azonos cél érdekében társult közösséggé lett. Ekkor keletkezett az a híres fénykép, amelyen Milan Konjović, Boško Petrović (1922-1982), Bosán György, Ács József, StojanTrumić (1912-1983), Tripolsky Géza, Stevan Maksimović (1910-2002), Zoran Petrović (1921- 1996), Milivqj Nikolajević (1912-1988), Petrik Pál (1916-1966) és Sáfrány Imre ismerhetők fel. A meghívottak között nem látható B. Szabó György, mivel korábban távozott. Hangya csak később, rövid időre érkezett, és nem is állított ki a közös tárlaton. A fényképen látható tizenegy személy, de nem csupán ők voltak ennek az egyedülálló mozgalomnak, a „társulás” e sajátos formájának az úttörői. Azok a korábbi „klasszikus” művésztelepek ugyanis az azonos gondolkodású alkotók gyülekezőhelyei voltak egy megfelelő területen, illetőleg egy kiválasztott vagy természeti környezetben. Most először társulnak mint „a házigazda kommuna alkotói közössége a művészekkel”, noha nem mindig azonos célokkal és gyakran meghatározott program nélkül. Ám egy és ugyanaz a végkövetkeztetés elkerülhetetlen: az egyesültek erősebbek, az egyén gyámoltalan, az alkotó - mindig gyanús - cselekvésében akadályozott! Mert az alkotókészség egyéni különlegesség, sajátszerűség - mint kinyilatkoztatás és hiteles költészet ismerhető fel. A személyiség fellángolásához az alkotói szabadság elengedhetetlen! KI Ezért a kolónia természetesen arra törekszik, hogy a társulással védelmet nyújtson, és optimális feltételeket teremtsen a sajátosságok kifejezésre juttatása végett. Az érdektársítás új formáját „szocialista mecénátus”-nak nevezték el. Ez volt összhangban a társadalmi-politikai viszonyokkal - a kolóniát besugározta az „érinthetetlenek” hierarchiájához tartozó hatalmasok személyiségének jelenléte. Zentán a szóban forgó 1952. esztendőben a körülmények tökéletesen „összevágtak”. Befolyásos személyiségek mint a hatalom tengelyei „felismerték a Royal kisterméből 1934-ben kihallatszó zajt”. Akkor annak a nemzedéknek a fiataljai, amelyhez ők is tartoztak, vállalkozásuk eredményeként lelkesedésükkel és összefogásukkal elérték céljukat! Emlékezetessé vált a zentai tehetségek, három festő és két szobrász tárlata. Különösen a szobrok keltettek figyelmet. Ezután a szobrászok egyike, Tóth István (Zenta, 1912-Hollywood, 2002) elin’ dúlt Budapestre tanulni. Késő öregségében közismert művészként hunyt el. Tóth József hamarosan visszajött „Meštrovićtól” fiatalon meghalni, de megmaradni az emlékezetben. Az ő fiatal barátja és szomszédja volt Tripolsky Géza (1926-), aki emlékezik. Mások is emlékeznek. A kolónia és az emlékezet összefonódva eredményezik 1970-ben a Tóth József Alapítványt8 eltéphetetlen egységben. Ha 1952-ben a házigazda kommuna víziója került előtérbe, 1953-ban kétségkívül a kolónia összetételében résztvevők elképzelése kristályosodik ki. Feljegyezték Milan Konjovié ebben az évben elhangzott szavait: „Innen kell, hogy elinduljon a mi új festészetünk... Álláspontok és nézetek, módszerek és vérmérsékletek itt kölcsönösen hatnak, és ettől nem kell elhatárolódnunk. Szabadon, kétségek és tartózkodás nélkül kell magunkat a kölcsönös befolyások alá rendelni. Az erős tehetségnek ez csak hasznára válhat.. ,”9 Később, a gyümölcsöző érintkezés során szerzett tapasztalatok két évtizede után a Zentán 1972 szeptember 11- én tartott tanácskozáson Dragoslav Stojanovié-Sip (1920-1976) kijelenti: „Én a kolóniákban tanultam a mesterséget, öt professzor eklektikusságából itt lettem festő.”10 Hozzáértő volt, hinnünk kell neki. Egyike a Grafikai Kollektíva és az Önállóak-ként egyesült csoport tagjainak, 1962-től a belgrádi Iparművészeti Akadémia tanáraként haláláig hű maradt a művésztelepi mozgalomhoz. Akárcsak számos más művész a zentai tizenegyek mellett a „megfestettek történetében”. Mert Zenta valóban az első volt az alkotói közösség sajátos műhelyei és építőhelyei sorában. Jogosan olvasta fel Ács József Szabadkán 1962 szeptemberének végén ' Jugoszlávia Festőművészei Első Gyűlésének szónoki emelvényén többek között a következőket: „ ... Tíz évvel ezelőtt még nem volt a Vajdaságban a maihoz hasonló képzőművészeti élet. Zenta akkor szervezte meg az első festőtelepet, amikor a szocialista realizmus a képzőművészeti élet központjaiban még le sem tűnt a színről. A maga idejében a zentai festőtelep az elsők között volt, amely lehetővé tette a szabad alkotómunkát.”11 Természetesen a Tisza motívumai, illetőleg a Vajdaság mint motívum a felszabadult alkotószellem kifejezésre jutásának terévé vált. A sajátos költői megformálás és alkotói szabadság a korabeli művészettel szembeni ellenállás tartományában volt lehetséges, hála a zentai, majd
