Dávid Lajos (szerk.): Nagybánya és környéke - Bányavidéki kalauz 10-11. (Nagybánya, 2020)
Tartalom
NAGYBÁNYA ÉS KÖRNYÉKE működése, nem annyira saját kirándulásaikkal, hanem a helyek, utak kikeresése, útmutatók, hidak, nyug- és menhelyek létesítésével. Csekélynek látszó munka, mégis felette fontos; ez az egyedüli mód a vidék emelésére... Ne terjeszkedjünk a mi környékünkön túl, nehogy erőnkön túli munkával kelljen küzdenünk; de igen, körünkben minden szép helyet tegyünk hozzáférhetővé.” Ugyanezen év augusztusában gyógyszerésztalálkozóra került sor városunkban. Az ország különböző részeiből érkező vendégek az Izvorára is felkocsikáztak, majd hajnalban gyalogosan „fáklyákkal felfegyverkezve neki a Rozsálynak, hogy még ott kapjuk az álmaiból felocsúdott napot. A díszfelvonulás nagyszerű látványosságot nyújtott, a napot szerencsésen ott csíptük” - szól a korabeli tudósítás. Az 1888 első felében megjelent Tájékoztató a magyarországi Kárpátvidéken utazók számára többek között Nagybánya rövid történetét, kirándulóhelyeit, látnivalóit és közlekedési viszonyait is ismerteti - csupa pozitívumot. Ennek ellenére a „nyári tartózkodási helynek kiválóan alkalmas” városka társadalma alig tesz valamit saját idegenforgalmának fejlesztése érdekében. Történtek ugyan javaslatok, miszerint nyaralókat, villákat kellene építeni a városban pihenni érkezők elszállásolásának megkönnyítésére, ám az ötlet csupán három év múlva, 1891 áprilisában került a városi közgyűlés elé, amely utasítást is adott az építkezési és költségvetési tervek elkészítésére. 1890-ben hetilapunk egyik vezércikke újra megpróbálja megmozgatni az állóvizeket. Számba véve a lehetőségeket, amelyeket a város mint nyaralótelep, vagy mint „klimatikus gyógyhely” kínálhatna a turisták számára, arra a következtetésre jut, hogy a legfontosabb egy egyesület megalakítása „melynek célja volna városunk és vidékünk természeti előnyeit minél szélesebb körben ismertekké tenni... Mert az ilyen egyesületek, ha semmi egyéb célt nem szolgálnak, mint csupán társas kirándulások rendezését, akkor is megbecsülhetetlen társadalmi összetartó erőt képeznek, amennyiben a társas szórakozások legszebb alkalmait idézik, vagy segítik elő: a természet szépségei közt való találkozást...” A cikkíró arra a személyre is rámutatott, akitől elvárná e mozgalom megindítását. Szabó Adolf magyar királyi főerdőtanácsosról van szó, aki - mint látni fogjuk -86
