Dávid Lajos (szerk.): Nagybánya és környéke - Bányavidéki kalauz 10-11. (Nagybánya, 2020)
Tartalom
56 NAGYBÁNYA ÉS KÖRNYÉKE ÚJKOR A XVTI. század utolsó évtizedeinek politikai eseményei szorosan kapcsolódnak a Habsburg-, illetve török-ellenes harcokhoz. Ezeket az éveket a török birodalom európai térvesztése és a Habsburgok terjeszkedése jellemzi. Az osztrák előrenyomulás egyik fő célpontja Erdély volt. 1685-ben a császári hadak Veteráni tábornok vezette serege már Máramarosban telelt, s ez gyakorlatilag a vidék megszállását jelentette. A katonaság ittléte fokozta a helybeliek elszegényedését. Egyre nőtt azon szegénylegények és elégedetlenek száma, akik a teherviselés elől a hegyekbe menekültek. Ezek a szegénylegények (kurucok) csak olyan személyiségre vártak, aki a Habsburgok, illetve feudális urak ellen vezeti őket. Wesselényi Ferenc és társai összeesküvése, valamint Thököly Imre Habsburg-ellenes harcai Nagybányán is éreztették hatásukat, ennek következtében hol a katolikusok, hol pedig a reformátusok vették birtokukba az ekkor még ép állapotban lévő Szent István templomot. 1687-ben azonban a reformátusok végleg elvesztették mind a templomot, mind iskolájukat. A Diploma Leopoldinum kapcsán 1691-ben a jezsuiták vehették birtokukba a plébánia-templomot, a minoriták pedig még 1687-ben megkapták az Omechin-féle giródtótfalusi alapítványt. Nagybánya városa aktívan részt vett a II. Rákóczi Ferenc vezette szabadságharcban, amely 1703 tavaszán tört ki a Tiszaháton. 1703 augusztusában a fejedelem csapatokat küldött a város alá, hogy átállásra szólítsa fel annak tanácsát. Erre utal a fejedelem emlékirataiban, amikor a környék egyik leghíresebb betyárját, Pintea Gligort említi: „Pintye, hogy hozzám való hűségét megmutassa, Nagybánya város alá szállott... Nevemben vagy erővel elfoglalni, vagy pártomra téríteni akard... ” Az egész környéken rettegett betyár
