Dávid Lajos (szerk.): Nagybánya és környéke - Bányavidéki kalauz 10-11. (Nagybánya, 2020)
Tartalom
NAGYBÁNYA RÖVID TÖRTÉNETE több társával ezen ígéret végrehajtása közben, a város Magyar kapujánál veszíti életét. Közben a város magistrátusa küldöttei révén tudatta a fejedelemmel, hogy támogatja a császáriak elleni igazságos harcát. Erről tesz említést 1703. november 30-án kelt nyílt levelében Rákóczi egyik tábornoka, Sennyei István (aki maga is megfordult a városban): „... megértvén nemes Nagybánya királyi városi lakosok közönségesen kegyelmes urunkhoz való szereteteknek s hűségeknek megbizonyítására, ő nagysága táborába magokat bejelentvén ]...[ kiknek is hűségeket méltó tekintetben vévén ]...[” A város polgárai mind a harcokban, mind a kuruc csapatok ellátásában részt vettek. A II. Rákóczi Ferenc vezette szabadságharc bukását követő Szatmári Béke (1711. ápr. 30.) Nagybányán is visszaállította az I. Lipót alatti állapotokat. 1712. június 24-én Pozsonyban VI. Károly német-római császár, Nagybánya város küldöttei Hunyadi István és Jeremiás István előtt ismét elismeri és megerősíti a város előbbi privilégiumait. Nagybányán továbbra is a bányászat az alapvető foglalkozás, amely kenyeret biztosít a város polgárainak. A bányászati tevékenység azonban egyre hanyatlik, 1674-ben bezárják a bányakamara hivatalát, így a bányamedence érckitermelő vállalatai a XVIII. század első felében a kassai Bányaigazgatóság hatáskörébe tartoznak. 1748-ban Nagybányán is megalakul a királyi kincstárnak alárendelt Bányászati Főfelügyelőség (Inspectorant Oberamt), amely a régi pénzverde helyén (ma a Megyei Múzeum épülete) az 1734—1739 közötti években 20 784,55 forintos költséggel elkészült új épületben kap otthont. Ez az épület 1782-ben újabb részekkel bővül, és jórészt ebben az állapotban maradt is fenn napjainkig. A főfelügyelőség hatáskörébe tartoztak: a nagybányai pénzverde, a Számvevő Hivatal, a környék kincstári bányái és a bányatörvényszékek (későbbi bányakapitányságok). 57 Rákóczi-poltura elő- és hátlapja. Nagybányai veret, 1704
