Dávid Lajos (szerk.): Nagybánya és környéke - Bányavidéki kalauz 10-11. (Nagybánya, 2020)

Tartalom

NAGYBÁNYA ÉS KÖRNYÉKE és mulató emberekből áll. Mindegyiknek a szőllőjében egy­­egy kastélya van.” - írja Cselebi a városról, amelyről úgy tudja, hogy a magyar nyelv először itt keletkezett, így kis válogatást is közöl a legáltalánosabb magyar kifejezésekből. Amikor Cselebi a város „rendezett” főiskolájáról az idézett sorokat papírra vetette, a hírneves Schola Rivulina, Erdély első középiskolája már fénykorát élte. Az iskola - amelyet a város polgárait reformáló Kopácsi István alapí­tott 1547-ben (a marosvásárhelyi református és a kolozsvári unitárius kollégiumok alapítása tíz évvel későbbre tehető), s amelynek első rektora is ő volt - nevében a középkori Nagybánya egykori elnevezését viselte (Rivulus Domina­rum). A korabeli dokumentumok általában „academia ”, „col­legium”, „illustris schola”-ként emlegetik. A szokásos gim­náziumi tantárgyak mellett teológiát, logikát, poétikát, retorikát és filozófiát is tanítottak benne, ami főiskolai jel­leget biztosított ezen Erdély-szerte elismert intézménynek. Végzettjei főleg mint tanítók és papok helyezkedtek el. A Schola történetére vonatkozó legfontosabb dokumentum az 1633-tól vezetett Matrix illustris Scholae Rivulinae - le­véltárunk egyik féltve őrzött kincse. Összesen 1089 „öreg deák” nevét sikerült azonosí­tanunk, s a diákok mellett 73 rektor nevét is megismerhet­tük. A Scholának gazdag könyvtára volt, kb. 682 tu­dományos munkával és több mint 1200 kötettel rendelke­zett. A város igyekezett anyagilag is támogatni az iskolát, a legjobb tanulókat neves külföldi felsőfokú intézményekben taníttatta (Wittemberg, Heidelberg, más holland és angol egyetemek). A Schola emeletes épülete a főtér délkeleti oldalán, a gótikus Szent István templom szomszédságában állott. Olyan hírességek tanítottak itt, mint az iskolaalapító Kopá­csi István, a humanista műveltségű tankönyvíró Buzinkai Mihály, Nánási István fordító és még sok más jeles szemé­lyiség. Ennek az iskolának a szellemét szívta magába a 48 L А В 0 E Ac I N DJVSTRIA ód módúm - REVENDI ac Clarissimi domíni Stephani - ESZEKI RECTORIS «Schola1 ejuscfemjtíc. rinjSimJacta fW -J f 6" q '34 «-kítS lNo KfllQlM: Gc/tokí Hh* CJkca

Next

/
Thumbnails
Contents