Dávid Lajos (szerk.): Nagybánya és környéke - Bányavidéki kalauz 10-11. (Nagybánya, 2020)
Tartalom
34 NAGYBÁNYA ÉS KÖRNYÉKE ŐSKOR, ÓKOR Nagybánya és környéke ősi településeiről - tervszerű ásatások hiányában - nincsenek kielégítő adataink. Az utóbbi évek építkezései folyamán felszínre került leletek (Felsőbánya, Giródtótfalu stb.) és régészeti kutatások azt bizonyítják, hogy ez a vidék a legrégibb időkben sem volt lakatlan. A Nagybánya környéki falvak - Kővárhosszúfalu, Iloba, Kisfentős, Kővárgara és Kővárkölcse - területéről különös értékű bronzkori (Kr. e. 1800 - 800) balták, sarlók és kések, valamint cserépedények kerültek elő. A legszebbek ezek közül a csavarvonalakkal díszített kővárgarai csákányok. A nagybányai tüdőkórház alapjainak a lerakása alkalmával a buldózer bronzkori település nyomait vetette a felszínre, több cserépedény és agyagnehezék került elő. A románláposi halmos temetőben végzett újabbkori ásatások alkalmával a régészek a felsőszőcsi leletekhez hasonló vaskorszaki (Hallstatt-Latene, Kr. e. 800 - Kr. u. 100) ereklyéket emeltek ki a talajból. Mindezek bizonyítják, hogy az őskor embere tájainkon is élt és tevékenykedett. A római hódítás időszakában (Kr. u. 101-106), amikor Dácia római provinciává vált, Nagybánya és környéke a birodalom határain kívül maradt. Az eddigi kutatások eredményei azt bizonyítják, hogy itt szabad dákok és más népek éltek, akik a megszállt területek lakosságával kereskedelmi kapcsolatot tartottak fenn. A jövő kutatóira vár az a feladat, hogy a rómaiak kivonulása utáni időszakot feltérképezzék, és bizonyítható anyag alapján igazolják, hogy tulajdonképpen kik is voltak e vidék akkori lakói, milyen volt az életük és kultúrájuk.
