Magyar Zoltán (szerk.): Tatárok, betyárok, bányarémek. Folklórhagyományok Nagybánya vidékén - Bányavidéki kalauz 4-5. (Nagybánya, 2010)
Tartalom
BETYÁRMONDÁK 88 Ekkor adta Pintye a jelt, hogy el kell fogni őket, ami gyorsan ment, mert ezek nyakra-főre megadták magukat. Eszükbe se jutott menekülni vagy harcolni, mert tudták, hogy a környéken már a kurucok az urak.- Na, ezek már megvannak! De mit kezdjünk velük? - mondta az egyik, miután kivallatták őket, de nem tudtak belőlük kiszedni semmit, amit már ők úgyis ne tudtak volna a németről. Furfangos kémeknek gyanították őket, mert azok csak azt hajtogatták, hogy ők szatmári deákok. Oszt Szatmár városát akarták meghódoltatni, de a tervük nem sikerült, mert a labanc rájuk csapott, oszt akit utolért, azt mind lemészárolta. Ott estek el halomra a társaik Szatmár alatt, oszt Batizon fődelik elfele üköt. Alig tudtak egypáran megmenekülni a halál torkábul, oszt ük most mennének egyenest Rákóczihoz, mert a libertás zászlók alatt akarnak harcolni. Még a legcsenevészebb papolt a legjobban. Pintye egyik kurtagubás embere, egy keményöklű favágó, hangosan gondolkodva így morfondírozott:- Azt még csak el tudom képzelni, hogy mit kezdenétek ti a szabadsággal, de hogy a szabadság mit kezdene veletek, azt nem bírom felfogni. Rákóczihoz pedig nem mentek, mert így is elég sok német bérenc tör már a vezérlő fejedelem életére. Ezért most szabadon engedünk benneteket, forduljatok vissza, s menjetek isten hírivei! S ha labanccal találkoztok, mondjátok meg nekik, hogy a nagyságos fejedelemhez csak úgy juthatnak el, ha Pintye vitézei kísérik el őket fícfagúzsba kötve! Most meg köszönjétek meg a vendéglátást, ami igen ízlett, úgy láttuk! És iszkiri, Bécsig meg se álljatok, mert ha még egyszer találkozunk, többet nem fogtok azzal dicsekedni, hogy a Pintye vendégei vótatok, mert a bőrötök itt fog megszáradni ezen a körtefán! Na, hinóc - mondta meglódítva a fütykösét. De a kis egyszálbélű nem nagyon retirált, mert azt mondja, keményebb fegyvere van neki annál a fütykösnél, s nem azért indultak ők el, hogy most innen visszaforduljanak, mikor a szabadság zászlajának a szele már itt suhogott a feje felett, a nagy körtefán. Megnézte ü az irányt a fárul, hogy merre kell nekik menni, azt mondja. S nincsen az az isten, aki üköt errül az útról nemhogy visszafordítsa, de még hogy letérítse se, mert az ü útjuk - azt mondja - egyenesen a nagyságos fejedelemhez kell hogy vezessen.
