Magyar Zoltán (szerk.): Tatárok, betyárok, bányarémek. Folklórhagyományok Nagybánya vidékén - Bányavidéki kalauz 4-5. (Nagybánya, 2010)

Tartalom

MONDÁK A TATÁROKRÓL

71

13 . Ma már nemigen tudják, hogy a Zazar vagy Sasar neve honnan származik. Hát az úgy volt, hogy a Kereszthegy, Virághegy, Morgó lábainál végigbukdácsoló kis patakot eredetileg Asszony-patakának hívták. Szuszogva igyekezett a Szamos felé. A nagy igyekezetbe el is fáradt, ezért a Kákásmezőn egy kicsit elheveredett, megpihent, mielőtt a Szamosra rátalált volna.

Történt egyszer, hogy a tatárok Nagybánya felé közeledtek, hogy kirabolják a várost meg Felsőbányát, hogy aztán a Gutinon keresztül magukkal vigyék a sok rablott kincset, meg rabszíjra fűzve a szegény ártatlan embereket. Amíg Nagybányán pocsékká tettek mindent, Felsőbányán már mindenki menekülni próbált, mert tudták, hogy ők következnek. De a tatárok elől nem volt menekvés.

Dolgozott ott annakidején Felsőbányán egy szász ember, egy ügyes bányamester, az azt mondta az ottani magyaroknak meg románoknak, hogy ne féljenek semmit, csak segítsenek neki, mert ellátja ő a tatárok baját, és megvédi a várost a tatároktól. Hitték is, nem is, de nem volt mit tenni. A szász ember azt mondta, hogy csak adják a keze alá fele a bányafákat szaporán, a többivel ne törődjenek. A bányafákkal eltorlaszolták a patak vizét. De a bányafákból úgy építette meg a szász ember a torlaszt, hogy amikor a tatárok Felsőbánya felé közeledtek volna a patak mentén, akkor a torlaszból egy gerendát kilazított, azt a víz elkapta. Utána sorra a többit. A lezúduló víz csapkodta a gerendákat, görgette a nagy szikladarabokat. Szegény tatárokat lovastul-pereputtyostul elsodorta, egészen a Kákás-mezőig görgette, hömpörgette. Ott aztán szétteregette őket, mint a szántóvető tavasszal a ganét, de hiába volt a jó trágyázás, mert ezek a tatárok rosszfélék lehettek, mert az a főd azóta se terem semmit, csak kákát, csinálhatnak vele akármit.

Szóval a tatárok hulláit szétteregette a Kákás-mezőn a megtáltosodott Asszony-pataka. Volt aztán nagy lakodalom a szaricsókáknak, a dolmányosvarjaknak meg a kényesen lépkedő gatyás hollóknak. Még mostanában is összegyűlnek minden évben a morzsára, de ma már nyomát se találjuk a tatárnak, csak egy-két döglött lovat, azon lakmároznak, s hangos káricsálással emlékeznek a régi szép időkre, a nagy lakomára.

Nem olyan régen a Zazar medréből az emberek kiszedték a köveket, s végig Nagybányán a patak partját erős