Magyar Zoltán (szerk.): Tatárok, betyárok, bányarémek. Folklórhagyományok Nagybánya vidékén - Bányavidéki kalauz 4-5. (Nagybánya, 2010)
Tartalom
70 TÖRTÉNETI MONDÁK domb oldalán húzódtak meg. A nők voltak belül, körbe a férfiak. A tatárok éppen arra mentek. Az asszony akkor hamarjába virággá változtatta a nőket, bokrokká a férfiakat. A tatárok ott megpihentek a tisztáson, de amék ló a virágból harapott, felfordult, a bokrok megszúrták a tatárokat. El is menekültek nyomban. Az asszony meg visszaváltoztatta az embereket, és újból kezdődött az élet. A felégetett házak helyett újakat építettek, szántottak, vetettek. Azt a dombot azóta Virághegynek hívják. [Nagybánya-Veresvíz] A TATÁROK LEGYŐZÉSE 12. Akkor még a város főtere puszta volt, és virított benne a kökörcsény. A dombok peremén kis házakban laktak a bányászok. Egyszer csak egy este a Morgó felől hatalmas morajlást lehetett hallani, és keleten nagy, vörös láng lobbant az égen. Mindenki csodára gondolt, csak egy öregasszony tudta, hogy jönnek a tatárok. A férfinép csak sápadozott, a fehércselédek meg jajongtak, visongtak. Az erdők moraja üzente meg a veszedelmet, az erdő fog elrejteni bennünket! - mondta az öregasszony, azzal az aszszonyok mind elindultak az erdőbe. Mikor már a domboldalon jártak, visszanéztek. Hát látták, hogy a Zazar partján csak úgy vágtat a tenger sok lovas felfelé, mert a férfiak már elvesztették a csatát. Erre elhervadt az asszonyokban a reménység, akár a gyertyaláng. Mindenkinek vót kit siratni. Sírtak is, mint a záporeső, csak úgy csörgött a könnyük. Ettől aztán a kis Zazar zúgó, zajgó áradattá dagadozott, s szemberohant a tatárokkal. Azok megpróbáltak átgázolni rajta, de a megbőszült patak a kemény köveken úgy meghengergette őket, hogy a csontjuk is összetört. A váratlan vízözöntől megrémültek a tatárok, s aki csak tehette, úgy menekült visszafele, hogy még hátra se nézett. Tán még most is futnak, ha bírják szuflával. A könnyeikkel így mentették meg az asszonyok az emberüket, a jányok meg a szeretőjüket, oszt akkor keresztelték el a várost Asszonypatakának, de ma már másképp hívják, mert már régen nem szeretik úgy az asszonyok az emberüket, a jányok meg a szeretőjüket, mint akkor. [Nagybánya-Veresvíz]
