Magyar Zoltán (szerk.): Tatárok, betyárok, bányarémek. Folklórhagyományok Nagybánya vidékén - Bányavidéki kalauz 4-5. (Nagybánya, 2010)
Tartalom
BEYTLZETES 42 tóttá dombon, amelynek természetfeletti jellegét erősítette, hogy azon a helyen már sokan eltévedtek. A vadleány (erdei lány) környékbeli barlangjáról Görbe István egy veresvízi adatközlője is említést tett (143.). Többen a vadleány énekéről szóltak (140-141.), amely mind a máramarosi, mind a délebbi (Lápos-völgye, Nagy-Szamos mente) hiedelemkörnek egyik központi eleme. Hosszúmezőn és Rónaszéken a vadleány jövendöléseiről is meséltek (151.). Egy rónaszéki gyűjtés szerint a vadleány szavai szólás formájában is elterjedtek. Ha nehezebben ment az emberek sorsa, sokszor felidézték, hogy: „Nem hiába mondta a vadjány: »Hova tovább, mindig alább!«”. Más hiedelemszövegekben az is szerepel, hogy megjósolja a közelgő háborút, a kolerát. Új motívumot jelentenek az eddig ismert hagyományokhoz képest azok a rónaszéki (és hosszúmezői) adatok is, miszerint a vadleányok ellopják, magukkal viszik a még kereszteletlen újszülött gyermekeket (145-147.). Azonban a máramarosi vadleány - akárcsak a Lápos-völgyi néphitben - e tájon is elsősorban a legényekre, fiatal férfiakra volt veszélyes: magával csalta, szexuális együttlétre kényszerítette őket - ami ellen védekezni sokszor csak mágikus módon volt lehetséges (144.). Egy hosszúmezői mondában a vadleány elfogásának fabulátszerű vándormondája szerepel: egy pár kicsi piros csizmát tesznek ki neki, s minthogy beleszorul a lába, nem tud elszaladni (151.). E történet Máramarosban olyan formában is ismert, miszerint csak egy csizmát tesznek ki neki, és a vadleány abba dugja bele mindkét lábát - a Nagy-Szamos mentén, Gyimesben és Háromszéken ez utóbbi változat terjedt el. A máramarosi vadleány-hiedelemkör kialakulását, illetve ilyetén gazdagságát elősegíthette az a régi erkölcsi szabályzat, amely a bányászok társadalmi életét e tájon meghatározta. A már említett Sóvárszky Lajos rónaszéki tanító jegyezte fel, hogy a máramarosi bányásztelepüléseken kivált súlyos büntetés várt a megesett hajadonokra: kikergették őket a faluból, s így akár valóságosan is megtörténhetett, hogy a kiűzött lány napokig, netán hetekig kint élt, bolyongott a falut övező erdőkben, barlangokban, míg megengedték neki, hogy visszatérjen. Természetesen a hiedelemkor alaprétege jóval korábbi, hiszen a vadleány lényegileg a közép-kelet-európai természetdémonok egyike, amely a kár-
