Magyar Zoltán (szerk.): Tatárok, betyárok, bányarémek. Folklórhagyományok Nagybánya vidékén - Bányavidéki kalauz 4-5. (Nagybánya, 2010)

Tartalom

HIEDELEMMOND AK

138

A BÁNYATÖRPÉK SEGÍTSÉGE

129. Egy alkalommal apám a fizetísibűl elvesztett egy koronát. A pénzjáradékot akkor arany-, ezüst- vagy rézpénzben fizették, s egy korona nagy szó vót. Négy koronáér vágnivaló disznót lehetett venni. Annyira elkeseredett, hogy haza se akart jönni. Mit szól majd anyám, hogy ő csak úgy elveszejt egy egész koronát a gyerekek szája elől. Tizenegyen vótunk testvérek.

Osztán csak hazajött, és aszonta anyámnak, hogy kőcsönadta a sógornak egy pár napig a pénzt. Égisz éjjel nem hagyta aludni a gond. Már két órakor sietett a gorc (bányatelep) felé, hátha megleli, de nem sikerült. Früstök idején nem telepedett le a többiekkel enni, hanem szomorúan ment á gyülde felé. A tó vize tiszta átlátszó vót. Rajta keresztül egy palló vezetett. Mikor odaért, előrevilágított a foncával, hogy az utat lássa. Hát látja, hogy a tó másik partján ott állott egy királyfi csizmában, bíborpalástban, a kéziben egy arany pácával. Az arca úgy világított, hogy csuda. Ijedtiben apám segítségért akart kiátani, de a királyfi a szájához emelte az ujját, hogy hallgasson. Az aranypácával a tó közepire mutatott. Apám ijedten a fődre borult, imádkozott, majd a többihez rohant, s úgy, ahogy tudta, igyekezett elmesélni, hogy mi történt. Mikor a társaival visszatért, nem vót sehol senki. A többiek biztatására a palló közepire ment. Megvilágították a foncákkal a vizet. A tó közepin három korona vót. A királyfi meg egész biztosan a bányimanó vót. [Rónaszék]

130. A nagyapám - mint általában a sóvágók - nagycsaládból származott. Kétszobás házacskában laktak együtt nagyszülei, szülei s ürnaga a feleségível meg a gyerekeivel. Hogy több legyen a kereset, sírásással is foglalkozott, de így se vót elég. Mint a többi bányászok, a tűzifát is úgy hordták össze télire hátikosárral. De az öregnek sikerült egy szamarat is venni. Eccer kimegy az erdőre fáért a szamarával. Őszre járt, s a télire való fáér kajtatott. Nagyon nehéz munka vót az, mer élő fákat kellett kivágni, s a tuskók helyeit eltakarni, nehogy a jáger meglejje. Társai már nyóc órakor hazaengedték. [Hajnali három órától déli tizenkét óráig dolgoztak a bányában.] Csak a früstököt kapkodta be, s azzal indult is. Már a nap is lement, s még mindig nem sikerült a szekeret megterhelni. Fáradt, s nagyon éhes vót. Szédülten bíbelődött