Bertoti Péter - Dávid Lajos (szerk.): Schönherr Gyula breviárium - Bányavidéki kalauz 3. (Nagybánya, 2008)

Tartalom

SCHÖNHERR GYULA ÉLETE ÉS MUNKÁSSÁGA

19

könyvtárba, a kongresszus tiszteletére rendezett kiállítás megtekintésére és tanulmányozására mentem el [...]. A kiállítás utolsó előtti tárlójában a XIV. és XV. századi miniatűrös kéziratok között egy hatalmas méretű kódex vonta magára figyelmemet, s mikor azt szemügyre vettem, címerében enyészetnek indulva, de még eléggé kivehetőleg a Corvin kódexek címereinek jellemző típusát ismertem fel. [...] A kézirat természetrajzi és orvosi könyv, füvek, állatok, ásványok leírásával és képeivel, és azoknál, amelyek Magyarországon is előfordultak, valaki odaírta magyar nevüket.[...] Corvin kódex, mely egyszersmind magyar nyelvemlék is, unikum.” 1

Rómából visszatérve éjt-napot kihasználva a Franklin Társulattal kötött szerződése teljesítésén fáradozik, de rövidesen rá kell döbbennie, hogy a munkával nem sikerül időre elkészülnie. Barátai közbenjárására a kiadóvállalat „minden akadékoskodás nélkül kiengedte az obligációból”. A kötet megírását Csuday Jenő vette át; benne a Schönherr által megírt fejezet A magyarországi renaissance címmel az ő neve alatt jelent meg. A minden kudarcára hatványozottan érzékeny Schönherrt az eset idegileg súlyosan megviselte, és orvosai sürgetésére 1903 júliusában a Grác melletti Judendorfba utazik gyógykezelésre. Innen visszatérve elfoglaltságain akar lazítani, és rövidesen lemond a Magyar Történelmi Életrajzok szerkesztéséről. Pékár Gyula Mátyás és Beatrix című drámája révén, melyhez a szerző az ő Corvin János-monográfiáját vette alapul, a dicséret Schönherrnek is kijut, s ez újabb munkára sarkallja. Az általa felfedezett Corvin-kódexről írott ismertetését sajtó alá rendezi, és megújult akarattal Nagybánya monográfiájának megírására összpontosít. A századokon át elveszettnek hitt nagybányai XIV. századi nyolcszögű nagy pecsétnyomó napfényre kerülése után újraértékeli kezdő történész korában írt ismertetését: megjelenése utolsó nagy kutatói sikerét és elégtételét jelentette.

Egyre növekvő számban vállalt tudományos feladatai amúgy is gyenge szervezetét szerfölött igénybe vették, egészségét aláásták. 1906 áprilisában kiújul szinte évtizede kísértő gégebaja, nyáron pedig ideggyengeségét kénytelen Bártfán kezeltetni. A javulás azonban csak látszólagos, és még év vége előtt súlyos betegen idegszanatóriumba kerül, ahonnan 1907 pünkösdjén hazaviszik Nagybányára. A