Viszket Zoltán: Örlős Endre. (Egy óbudai orvos élete) (Budapest, 2014)

Prológus: Makrotörténelem - mikrotörténelem

7 újabb „elemekkel” bővülhessen az összkép. Óbuda történelmén belül - amint az el­múlt évtizedekben megjelent tanulmányok, önálló kiadványok jelzik - külön érde­mes foglalkozni a település orvostörténetével.3 Nemcsak azért, mert már az ókor óta megtalálhatóak voltak itt gyógyító intézmények, vagy a 18. században itt létesült ha­zánkban az egyik első zsidó kórház, hanem azért is, mert olyan személyek alkották a település orvos-közösségét, akiknek élete, munkássága példaértékű, tanulságos és legfőképpen elgondolkoztató lehet a kerületen belül és kívül élők számára egyaránt.4 A magyar orvostörténeti kutatások a 16. századig nyúlnak vissza, de a téma tu­dományos szempontú feldolgozása csak a 19. században indult el. A hazai - és a ke­let-európai - orvostörténeti kutatásokat leginkább a német irányzatok hatásai befo­lyásolták, ami nem meglepő, tekintve, hogy a 18-19. századtól kezdve a legtöbb né­met egyetemen foglalkoztak ezzel a témával. Annak ellenére, hogy már a 19. század első felében születtek arra vonatkozó javaslatok, hogy az egyetemi tananyagba ve­zessék be e tantárgy oktatását, a hallgatók még a 20. század első felében is kizáró­lag magántanári előadások keretében mélyedhettek el e tanulmányokban. Mivel a képzésen belül nem találtak helyet az orvostörténetnek, 1945 után mindenhol meg­szüntették a tananyag oktatását. Kisebbfajta csoda, hogy ilyen viszonyok közepette 1951-ben megalakult az Országos Orvostörténeti Könyvtár, amely mellett előbb mú­zeumot alapítottak, majd 1968-ban létrejött egy három gyűjteményt egyesítő intéz­mény, a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár.5 Az óbudai orvoslás gazdag történetének egy széles körben kevésbé ismert, azon­ban annál izgalmasabb és megindítóbb alakja Dr. Örlős (Öszterreicher) Endre. Élet-3 A teljesség igénye nélkül a szakirodalomban ld. Dobó, Markovits-Pintér-Sárdi, Pintér, Verő. 4 Néhány név Óbuda orvosai közül: Oesterreicher Manes József, Mangold Henrik, Fischhof testvérek, Kunitzer István, Arató Emil. 5 Kapronczay 2004, Előszó.

Next

/
Thumbnails
Contents