Állami Balett Intézet ülései, 1984-1985 (HU MTEL VIII.1.a 4.)

1985. március 25. Tanári értekezlet jegyzőkönyve, Zenei Tanszék

az életkorban mindenekelőtt a zenei készségeket» a hallást, a rit— műsorsokét, a Reprodukáló képességet kellene fejleszteni — ha már az intézetben a hangszertanitás visszaállításának nincsen reali­tása - elsősorban énekléssel, ritmustapaoláasal, aktiv kottaisrae- rett.el a ezeken keresztül kifejleszteni fogékonyságukat a dallaai és ritmikai elemek felfogáséra és reprodukálására, a különféle stílusok ás a zenei formák felismerésére, egyáltalán megalapozni hallási utón zenei ismereteiket, amelyeket aztán saját szakmájuk területén is alkalmazni tudnak. A zeneművészet történeti összefüggéseinek, a zenetörténet folyamatának ismertetésére a középiskolai osztályokban úgyis viaz- szatér a jelenlegi tanterv - sajnos a tanulók akkori készségszint­je azonban nem, vagy csak alig alapozza meg ennek a tantárgynak élményszerü, szakmai és általános műveltségi szempontból is hasz­nos oktatását, illetve az átadott ismeretek befogadását. Mivel a zenei készségfejlesztésnek és a zenei ismeretek el­sajátításának leghatékonyabb útja az aktiv éneklés, viszont a fiuk a pubertás korában esetleg évekig a mutáláa okozta hangi problémák miatt nem szivesea, vagy egyáltalán nem énekelnek, helytelennek tartom a zenei órákon a nemek szerinti elkülönülést, ami aoból ered, hogy ezek az órák a szakmai tárgyak köze vannak beékelve, esetenként nem is egyenlő időtartammal. Hiányolom továbbá, hogy a zenei órák helyéül szolgáló tan­teremben nines hangszer, holott a tárgyat tanitó tanárok valamennyi­en zongoristák, következésképpen képesek és készek lennének hang­szeren történő szemléltetésre és a közös éneklés kíséretéire is. Mindezek alapján javaslom a következőket» 1. Az 1-2. osztályban folyó - és tapasztalataim szerint hasznos - szolfézs-oktatást tovább kellene folytatni az 5» osztályig bezárólag.Ennek reális lehetőségeit meg kellene vizsgálni és a tantárgy programját - az első két évben elér­hető eredményekre építve a további osztályokra ki kellene dolgozni, s a következő években - kísérleti jelleggel - felmenő rendszerben bevezetni. Ennek a "szolfézs” vagy más néven nevezett tantárgynak /esetleg a "zenei ismeretek" szó is megfelelő lenne, ez esetben az 1-5* osztályig egységesen/ az anyaga és követelményrendszere természetesen nem lenne

Next

/
Thumbnails
Contents