Állami Balett Intézet ülései, 1978-1979 (HU MTEL VIII.1.a 3.)
1979. március 19. Intézeti Tanács ülésének jegyzőkönyve
2 í gét. Panaszolták a gyerekek, hogy a betegek az előző napi vacsorát kapják. Kovács Györgynél a nevelési munkával kapcsoltban lenne néhány kérdésem. Milyen kapcsolót van a diákotthon nevelői, a balettmesterek és a szakmai tanárok között. Tartottak-e szülői értekezletet? Előfordult több Ízben, hogy beteg lázas gyerek jött be reggel a balett-órára. Ki ellenőrzi a gyerekeket reggel, indulás előtt.2 Több Ízben előfordult az is, hogy esténként, előadás után nem jöttek a kollégiumi gyerekekért. Akadozik a betegjelentés. A Móricz kollégiumban levő gyerekek nevelőivel van-e valamilyen kapcsolata a nevelőknek? dr.Lippner Györgyné; a Móricz kollégium igazgatójával,nevelőivel való kapcsolattartás nem a diákotthon igazgatójának a feladata, hanem az osztályfőnök, szaktanár dolga, ez meg is történik, Tóth Péter; az uzsonnát azért szüntettük be, mert nagyon sokan nem vették fel és nagy volt a kiadás. A kapcsolattartás a balettmesterekkel a diákotthon részéről teljesen egyoldalú. Szakmai tanárok közül még nem volt kint senki.Túrzó Zsuzsa és Vajda Zsófia voltak kint a Móricz kollégiumban. Szülői értekezletet csak év elején tartottunk. Betegekkel kapcsolatban reggel nem mérünk lázat, csak ha valaki beteget jelent. , Pint ér Tamásné: gondnokunkat, Bállá Józsefet fegyelmi úton felelősségre .levontuk , mivel a Kazinczy utcában lévő balett-termek padlójavitásával megbízott kisiparos számláját, ami az eredeti költségvetést többszörösen meghaladta , jóváhagyta, igy felelőtlenségből, gondatlanságból több tízezer forintos kárt okozott volna intézetünknek. Az első költségvetésben megadott 12.000;-Ft kifizetésre került. Bállá József a MDB fordult, majd a Fővárosi Munkaügyi Döntő Bíróságra került az ügy. Barkóczy Sándor: a félévi bemutatókon magas színvonalú munkákat / láttunk., egy balettmester munkáját marasztalta el a bizottság, a II. fiú évfolyamét, Regős Istvánná balettmester munkáját. Megtörtént a félévi bérkorrekció, a kötelező ugrásokon kívül igen kis összeget tudtunk felosztani. Kaán Zsusa megkapta átminősítését a művészképzőben főiskolai tárgyat tanít. A pedagógus napra négy kitüntetési javaslatot terjesztettünk fel. Lezajlott a n^tánc-tagozat felvételije ami óriási munka volt. Két kiskoncertünk lezajlott, valamint a nagykoncert megtekintése is megtörtént. A munkaközösségek is igen intenziven működnek. dr.LugosSV Emma: