Állami Balett Intézet ülései, 1978-1979 (HU MTEL VIII.1.a 3.)
1979. március 19. Intézeti Tanács ülésének jegyzőkönyve
dr.Lugossy Emma: együttműködésünk a szakszervezet és az igazgatóság között könnyebb volt, az előkészítés jobb volt, Felterjesztettünk egy adjunktusi és és két docensi átminősítést, erről még nem történt intézkedés. Kovács Györgynél A Művelődésügyi Közlönyben új rendelet fog megjelenni a pályázatokról, ami intézetünkre is vonatkozik. Személyesen megpályázzák a felsőbb besorolást, ezt az igazgatóság véleményezéssel együtt továbbítja a minisztériumba, döntésre. Hidas Hedvig: jó lenne tudni, hogy nyugdíjban lévő tanárt lehet-e feljebb sorolni. , Lőrinc György: előkészitettebben kellene erről beszélnünk, javaslom, hogy a következő megbeszélésen újra tűzzük napirendre. Uehéz feltételek mellett készülünk a vizsgaelőadásra. Egy héttel előbb lesz a koncert, iskolai kirándulás lesz, plusz a tavaszi és az érettségi szünet. Az előadás előtt összesen 11 nap áll rendelkezésünk re a felkészülésre. Az lenne a kérésem, hogy április 2-3-án 2 VIII. évf.lány és 3 VIII.évf, fiú, akik Markó Ivánnal próbálnak, nem menjenek kirándulni. Ha lehet, az érettségizők az első napon menjenek. Kérdésem még, hogy szovjet ösztöndíjra fel lett-e terjesztve valaki. Kun Zsuzsa: ebben az évben nem terjesztettünk fel senkit ösztöndíjra. Lőrinc György: nagyon sajnálom, hogy ezt az évfolyamvezetőkkel nem beszélte meg az igazgatóság. dr.Lippner Györgyné; az adjunktus-docens felterjesztésekkel kapcsolatban, Az intézetnek van egy káderfejlesztési terve, ennek kapcsolatban kell lenni a felterjesztésekkel. dr,Lugossy Emma: az intézet igazgatóságával már megbeszélt és állítólag már felterjesztett személyekről szóltam, nem ötletszerű javaslat volt, Manhercz Károly: előre le kell fektetni, hogy kit akarunk jövőre az új státusokra felterjeszteni. Kun Zsusa; a közlöny megjelentéig ne lépjünk tovább, akkor üljünk össze és beszéljük meg, dr,Lugossy Emma: ellentmondásokat látok a szakmai és közismereti tanárok elbirá lásánál. Igazgatói határozatok; A diákotthon igazgatójának hatáskörét nem terjeszti ki, A tagozatvezetői és egyéb pótdijak ügyében felterjesztés készül a minisztérium felé. Az átminősítések és az új státusokra való felterjesztés a továbbiak-