Állami Balett Intézet ülései, 1975-1976 (HU MTEL VIII.1.a 3.)
1976. március 16. Bizottsági ülés jegyzőkönyve, orvosi, egészségügyi problémákról
» ¥ t-2dr. Lukács László: A boka körüli sérüléseknél azt hitték, hogy gyakoribb lesz a külső szalag sérülése, azonban azt tapasztalták, hogy a külső és belső szalag egyformán sérülékeny. Két esetben Köhler betegség volt. Ez egy csontos felrit- kulási folyamat, a lábközépcsont megbetegedése. Ez a cipőbe való haránt beépítésével meggyógyulhat. Ez a betegség 12 és 18 éves kor között fordul-élő. Eelmerül a kérdés, hogy miért rögzitik gyakran a lágyrész sérüléseket. Mert ez sok esetben még komolyabb sérülés lehet, mint a csontsérülés, főképp ebben a foglalkozási ágban, mint a balett. Lényege, hogy az izmok és a szalagok ugyanolyan állapotba kerüljenek vissza mint voltak, ne maradjon egy izület semmilyen irányban lötyögő, ne maradjon egy szalagban olyan kötőszöveti hegg, amelyik sokkal sérülékenyebb, mint maga az inszövet. Az első évfolyamban és az előkészítő osztályban jelentkeztek a növendékeknél makacs izom fájdalmak, tehát a megterhelés és a megterhelhetőség nem voltaic arányban egymással. Erre a jövőben tekintettel kell lenni. Különbséget kell tenni az aszcéniás és az atléta tipu.su. gyerekek között. Az aszcéniás gyerekek izomzata sokkal sérülékenyebb. A haladó évfolyamokban azt tapasztalta a beszélgetések során, hogy a gyerekek annak a szónak az értelmét, hogy bemelegítés nem nagyon tudják. Lem biztos benne, hogy a gyerekek megfelelően melegítenek -e be. Véleménye szerint erre a két negativ tapasztalatra figyelemmel kell lenni a jövőben. Ezután az elmondottakkal кар- r.; csolatban hozzászólásokat kér. Earkas Edit: /I. évf. balettmestere/ Bem lehet egy egész évfolyamot visszatartani azért, mert egy-két gyereknek az izomzata nem megfelelő. Van olyan aki a rossz adottságai miatt nem győzte az anyagot és azért sérült le. dr. Lukács László; véleménye szerint az első időkben nagyobb súlyt kellene fektetni az általános testnevelésre a balett mellett, mert akkor nem lenne annyi sérülés.