Állami Balett Intézet ülései, 1974-1975 (HU MTEL VIII.1.a 3.)

1975. február 27. Tanári értekezlet jegyzőkönyve, néptánc tagozat

Készült: 1975. február 27 Tárgy: néptánc-tagozat tapasz- t ala u ai— Jelen vannak: Kun Zsuzsa, Kovács Györgyné, Barkóczy Sándor, Dr. Ыап- lierc z Károly, Györgyfalvay Katalin, Sterbinszky László, Timár Sándor, Som Gizella, Szilágyi Béláné, Haskó Katalin, Horváth Károlyné. Györgyialvay IC atalin t a tagozat helyzetéről szólva elmondta, hogy meg kell' keresni az okokat ami miatt a tagozat a jelen helyzetbe került. A tagozat igen jól indult úgy emberi, mint szakmai fejlődésében. A jelen tapasztalataiból kell levonni a következtetést a jövőre vonatkozólag. Először indult néptánc-tagozat igy eddig nem lehetett tapasztalatunk. Az első évfolyamban megtanultál«; dolgoz­ni, azután azt tanulták meg, hogy hogyan ne dolgozzanak. Természetes szakmailag sokat fejlődtek, sokat tudnak. Ez a munka morál sajnos manapság divatos, nemcsak a ta­gozaton. Tehetséges emberek, de sajnos csak azt csi­nálják jól amit szeretnek, pedig együttesi munkánál ezt nem tudják véghez vinni. Ami mindannyiunk közös tévedése az a következő: Szakmai eltanácsolás nem volt. Meggyőződésé, hogy mind á negyvenkét ember jól volt ugyan választva, de voltak problémák, hiszen a bizottság is tévedhet. Az első időben nem volt szükség a fegyelmire, az első vizsga nagy meglepetést okozott - valóban széfen dol­goztak - a meglepetés oka az, hogy nem volt még ilyen tehát először látták, mit lehet elérni ez kötelez arra, hogy a legközelebbi tagozati vizsga még jobb legyen. Az együttesek vezetőivel is kell beszélni, hogy tetszé­sük ill. nem tetszésük ne nyilvánítsák a növendékek előtt. A másik nagy probléma, hogy az együttesek veze­tői a bi'z't'osi'to't't létszámra tervezték a tagozato't' a nö- vendékek ezt is tudták. A fegyelmiket a jövőben következetesen kell véghez vinni - gondol a riémai fegye'l'm'i'j éré.' ­Óriási probléma, hogy nagyon rosszul tanulnak és szinte büszkék a bukásra, ezen is kell változtatni. Bem fogják fel mit jelent profi táncosnak lenni. S zakmai kép zés terén: szükségesnek tartja már az eddigi­nél' ’korábban tani tani táncokat - fizikai erőnlét, előa­dó készség - miatt. Javasolja: a néptánc tárgyat szét kell választani az

Next

/
Thumbnails
Contents