Állami Balett Intézet ülései, 1965-1966 (HU MTEL VIII.1.a 2.)

1966. március 16. Szakmai tanács ülésének jegyzőkönyve

f- 2 ­A> i akinek az eredményét nem látja világosan a bizottság ismételjen meg egy-egy gyakorlatot.Nem adható külön szorgalam jegy sem. Az előirások szerint szorgalom osztályzat csak az általános iskolában adható. Magatartás jegyet is az iskolai indexben tüntetjük fel, a szakmai indexben, csak szakmai tárgyak szerepelnek. Hidas Hedvig:A vizsgára való visszahívást nem mint rendszert kívánja megvalósítani, hanem pusztán mint lehetőséget biztosítani a növendéknek és a bizottságnak egyarán ^.Egyébként volt már erre példa Ecsédi Mária és Bretus Mária esetében1, és ezekben az esetekben helyesnek bizonyult. Kálmán Etelka:A szakmai tantestület nem tudja befolyásolni az iskolai magaiartás jegyet. Sokszor egy ugyanazon növendék más magatartást tanú­sát a szakmai oktatáson, mint az iskolában, sőt az egyes szakmai órákon sem viselkedik egyformán. Merényi Zsuzsa»Javasolja.hogy a Nádas! Mesternő által ismertetett átlag­számifással éljen minden balettmester és a problematikus növendékek ese­tében ismertesse a bizottsággal a részletosztályzatokat is?. О Hidas HedvigtHa a magatartás jegyet külön nem is adhatunk, változatlanul gyengébb jegyet adhatunk annak a növendéknek szakmai tárgyból, ahol erre nevelési szempontból szükség van, Nem helyesli,hogy a bizottság birtokában legyen a részletosztályzatoknak,mert ez befolyásolhatja a bizottságot véleménye kialakításában. Kálmán EtelkátHa 2-es osztályzatot több esetben alkalmazunk, akkor a 4-es értéke is emelkedni fog, s ezáltal az eddigi három szakmai jegy helyett négy szakmai jegy áll rendelkezésünkre# Hidas Hedvig:Azáltal.hogy a szinpadi gyakorlat tantárggyá emelkedik, az arról való letiltás,mint fegyelmi szankció elesik a jövőben# A bukott növendék nem tiltható le a szinpadi gyakorlatról,mert ez olyan visszás lenne,mintha a matematikából bukott növendéket eltiltanánk a fizika órá­tól-, Iskolai bukásért másféle fegyelmi szankciót kell keresnünk:. О Éhn Éva:Véleménye szerint a szinpadi gyakorlatban elért eredmény értéke­léséhez bizonyos előadásszám teljesítése szükséges# Hidas Hedvig:Sa,jnos az igénybevétel változó, koronként is változik, az Öperaház szükségletei szerint* Aszalós Károly:Nem a szereplés mennyiségét szándékozunk osztályozni, ha­nem á minőseget, Hidas Hedvig»Elégtelen előadásszám esetén módunkban van bevezetni az indexbe,hogy az adott növendék saját hibáján kivül nem volt leosztályoz­ható szinpadi gyakorlatból!* Dr.buyossy EmmarAz osztályzás az anyagtudást és előadás szintjét fejezi lei, keszosztáiyzatként benne kell legyen a magatartása is, Nádasi Ferene- né osztályzat kiszámítási módszere látszik a legreálisabbnak# De éppen- ezért a javaslattevő évfolyamvezető balettmester szavazata döntő kell legyen. Aki ezen a javasolt jegyen változtatni kiván, annak alaposan meg kell indokolni szempontjait^ Roboz Ágnes:Ugyanez a kiszámítási módszer a karaktertáncban és történel­mi társasfancban is megoldható, olyanféleképpen,hogy az egyes kategóriák kb. ezek lennénekrstilusérzék!,ritmusérzék,szorgalom,és az egyes táncok előadásának értékelése. I

Next

/
Thumbnails
Contents