Állami Balett Intézet ülései, 1965-1966 (HU MTEL VIII.1.a 2.)
1966. március 16. Szakmai tanács ülésének jegyzőkönyve
Л* Aszalós Károly:A magatartás jegyre vonatkozóan elmondja, hogy az iskolai magatartás jegy összegezi a növendék magatartását a szakmai órákon és az iskolában,Ha a növendék igazgatói intőt vagy megrovást kap befolyásolja a magatartás osztályzását, f ogdány Ferenc tBlmond.i a. hogy az eddigiekben is az ellenőrző könyvecs- ebé beirt intők és a fegyelmi határozatok szerepet játszottak a növendék magatartás jegyének megállapításánál! Nádasi Ferencné:Nem lát problémát a magatartás jeggyel kapcsolatosan, mert az is коIában rosszul viselkedő növendéket a szakmai tanár eddig is mindig”kezelésbe vette,” Kovács Györgyné:Megkérdezi, hogy helyes-e, hogy az uj indexben is fel- t'ünte tjük a f e gye Imi vétséget »amikor az amugyis szerepel az iskolai bi zonyitványba,? Hidas Hedvig:Helyesneк tartja,hogy a fegyelmi vétségek,valamint a jutalmazások mindkét bizonyítványban szerepeljenek, О Bogdány Ferenc:Az iskola magáévá teszi azt az elvet, hogy a színpadi gyakorlat tantárgy lett, s igy automatikusan letiltani erről nem lehet a bukott növendéket!Javasolja,hogy a bukott tanulók ügyét intézeti fegyelmi bizottság elé vigyük, s csak fegyelmi határozattal szabható ki a büntetés! Hidas Hedvig:Fegyelmi szankció lehet a jövőben opera látogatásról,kirándulásról ,táborozásról való eltiltás, a juttatások megvonása sem bizonyult minden esetben megfelelőnek1. Javasolja, hogy а VI,évfolyamban,ahol a növendék sorsáról dönteni kell önálló vizsgafeladatot is mutasson be a növendék,hogy az egyéni tudása jobban érvényesüljönvEz megoldható esetleg néptáncban is, Roboz Ágnes:ügy gondolja,hogy csak abban az esetben kapjon a vizsgán külön néptáncszólót a növendék,ha balettmestere nem tartja klasszikus táncra alkalmasnak,de karaktertáncban esetleg érvényesülhetne, A balettmester ezt a véleményét jókor közölje a néptánctanárral,hogy a növendéket a néptáncvizsgára kielégítően elő tudja készíteni^ Hidas Hedvig;Ha а VI,évfolyamos növendék klasszikus balettban nem üti meg á mértéket, de néptáncban jó eredményt tud felmutatni még egy évig bent kell tartani az Intézetben,amig néptánctanulmányait befejezi, s csak azután lezárt VII,évfolyamával a néptánc-együttesek felé ajánlható! HATÁROZATÓ K: l./Az osztályzatokat megtold^ük az 1-es jeggyel,amit eltanácsolás esetén is bevezetünk az indexbe,Az indexet a növendék kézhezkapja, 2!/i szaktanárok részosztályzatok alapján,átlagszámítás után teszik meg javaslataikat a vizsgabizottság felé!A részosztályzatok magukban kell foglalják magatartást, szorgalmat, a fejlődést önmagukhoz es az osztályhoz képest, a művészi adottságokat, a fizikai adottságokat, az anyagtudást és muzikalitást", A munkaközösségek a maguk keretében pontosabban meghatározzák még ezeket a részlet kategóriákat! 3. /A vizsgáztató tanár két szavazattal vesz részt a szavazásban! 4, /A VI,évfolyam klasszikus balett vizsgáján minden növendék egy hosszabb kombinációban is bemutatkozik szólóban!