Állami Balett Intézet ülései, 1964-1965 (HU MTEL VIII.1.a 2.)

1965. február 15. Tanulmányi értekezlet jegyzőkönyve, nevelési

6 Jo valamint a közösségi érdeknek az egyéni érdek elé való helyezéséhez stb. lehetőségek tehát etéren bőven vannak» в nekünk pedagógusodnak az a feladatunk, hogy ezeket a nevelési alkalmakat kihasználjuk« Az erkölcsi normákat éppúgy gyakoroltatnunk kell,mint, bármi máét, addig mig a növendék szokásává nem válik, benne meg nem szilárdul* Nem szabad azonban megelégednünk azzal, hogy a normákat csak külsőségek­ben, vagy csupán az iskolai rendtartás kényszere miatt tartsák be. Élővé kell válniok úgy, hogy a növendék felismerje a pontosság, külső és belső tisz aság,~kötelességtudat, kitartó munka, igazságos­ság, közösségi tudat, becsületesség,szerénység,tiszteljttudás stb* fontosságát, ami Így már nem kényszer, hanem az egyéniséget meghatá­rozó tudatosan elfogadott élő tényezővé válik a tanulóban« Az előbb említett példamutatásból a következő kötelezettségek fakad­nak I МУ fc* , Kötelességek önm gukkal szemben. Legyünk igényesok munkánkban, kulturális életünkben és szórakozásunk­ban egy ránt. Tegyünk állandó erőfeszítéseket az igényesség megváló-, sitására, ami azt is jelenti, hogy akaratunkat neveljük napról-napra. Kötelességünk-környezőtünkkel szemben« « Szeressük társainkat éo legyünk mindig segítségükrej Igyekezzünk job­ba tenni anyagi erkölcsi és értelmi vonatkozásban egyaránt a környe­zetet ,-amelyben élünk és dolgozunk. Kötelességek a társadalommal szemben« Keressük meg azt-a helyet, ahol a legtöbb szolgálatot tehetjük a - közösségnek. Ha szükséges, legyünk készek áldozatvállalásra, vagyis tekintsük magunkat eszköznek a szocializmus építésében, és védelmé­|}в11 • Mi- к* Széknek a kötelességeknek-teljesitése közben formálja a fiatalság mind sajátmagát, mind társait, és t kettős folyamat állandó egysége igen hatékony eszköze a közösség formálásának. Egy két intézetünkben felmerülő konkrét problémával szeretnék a to­vábbiakban foglalkozni. - . ­Az egyik a lelkiismeretesség kérdése. Lelkiismeretesség a tanulásban, szakmai és közismereti téren egyaránt,- a színpadi munkában, egyéb feladatok leikiismeretea elvégzésében. Ezen a területen sok kívánni­való van,még. Csak következetes,egységes számonkéréssel tudunk ezen segíteni. Meg kell követelnünk minden területen a pontosságot. A fe­lelősségérzetet kell kialakítanunk a növendékekben sajátmaguk és a közösség iránt.

Next

/
Thumbnails
Contents