Állami Balett Intézet ülései, 1961-1962 (HU MTEL VIII.1.a 2.)

1962. február 19. Tanulmányi értekezlet jegyzőkönyve, Nevelési

- 5 ­közösségben egy aktiv mag, amelyre a nevelő támaszkodhat.Ezek az aktívák segítenek bennünket abban,hogy az osztályban egészsé­ges közvélemény alakuljon ki egyes kérdésekben pl.felelőtlen késéseket, az óra alatti rendzavarást elitélik. Sajnos nehezebb a helyzet a súgással,házi feladat lemásolásával.Rosszul értei- ' mezett kollektivérzésből nehezen látják be ennek helytelenségét. Ne állítsunk a tanulők elé túlzó feladatokat.de oda kell hatni, hogy növeljük az önállóságukat és felelősségérzésüket. * Az iskolai közösség nem zárkózhat el az élettől.Az iskolareform­nak egyik fő feladata,hogy megorősitse a kapcsolatot az iskolai neveles és az élet között. Nálunk ez már az intézet alakulásakor megvalósult,hiszen a próbák szereplések mind ezt célozzák. Caszefoglalva a közösségi nevelés feltételeit* 1. /Alapja a pedagógusközösség határozott követelményeinek rendszere; 2. /A tanulók életét céltudatosan kell befolyásdni; 3. /Szoros kapcsolatot kell teremteni az élettel; 4;/Célokat kell kitűzni; 5. /Hagyományokat ápolni kell /osztályon»szakmákon és intézeten belül/ 6. /Közös élmények /munka és szórakozás/; 7. /Kulturált magatartás,társadalmi érintkezés formái a közösségben; 8. /Bőviteni kell a közcssógaktiv magját.­Közösségi jellemvonásokíegymás segitsée, egymás munkájának megbecsü­lése »pillanatnyi érdekek alárendelése a közösség céljainak. Nálunk sajnos e téren elég sok probléma adódik;valószinü,hogy ez a müvesznövendékek mentalitásából származik.Egészségtelen klikk rendszerek alakulnak ki szakmákon belül pl,artisták között és balettosok között és fokozottabb mértékben balettosok és artis­ták között.Ez vitákban,versengésekben egymás tullicitálásában nyil­vánul meg.Mi az iskolában harcolunk ez ellen de sokkal hatásosabb lenne,ha^szakmai tanáraik foglalkoznának a probléma fontosságának megfelelően ezzel a kérdéssel. A rivalizálókból nehéz Összetartó közösséget kovácsolni.Röviden foglalkozni szeretnék még az osztály­fői órákkal mint a nevelőmunkának igen fontos tényezőjével.Szerepe a nevelő hatásokat összefoglalni,kiegészíteni,,elmélyiteni»rendsze­rezni feladat a közösségi elet szervezése,közös feladatok,iskolai és iskolánk!vüli teendők,tanulmányi ás fegyelmi kérdések közös megbeszélése.Célja*szocialista erkölcs-politikai ismeretek formá­lása »megfelelő állásatféglalás kialakítása, ^ehát alkalmat ad a kö­zösségi élet szervezésére és a szocialista erkölcs tisztázására és tu­datosítására. Tematikája»Erkölcsi prblémákat elvileg tisztáz» a dialektikus materialista világnézet elemeit ismerteti foglalkozik a munka szere­tjeiével; fizikai és szellemi munka kapcsolatával*szocializmust építő hazánk aktiv szeretétével| proletár internacionalizmussal»kri­tika és önkritikával»fegyelmezett és kulturált magatartással; * akarat és jellemneveléssel,higiéniai ismeretek nyújtásával stb. A mindennapi élettel tart kapcsolatot a helyes erkölcsi magatartás kialakítása gyakoadtatással,helyes Ítéletalkotás és meggyőződés ki­alakításával történik; a helytelen magatartás beláttatásával. A módszer életkörtől,színvonaltól függően változik. Á közösség létrehozása nem könnyen elérhető feladat,csak hosszú évek céltudatos»szívós munkájával oldható meg. Kéri,hogy ezt a tájékoztatót a Kartársak vitaindítónak tekintsék és tegyék meg észrevételeiket konkrétan az egyes tanulócsoportokra vonatkozóan.

Next

/
Thumbnails
Contents