Kutatás-Fejlesztés – Tudományszervezési Tájékoztató, 1994

1. szám - Figyelő

13 politikailag semleges folyamatának. A 60-as évektől a pénzügyi támogatást központosított intézetekbe, az akadémiákba irányították, elsősorban a Berlin és környékén lévőkbe. Az egyetemek kevéssé foglalkoztak kutatással, sem pénzük, sem infrastruktúrájuk nem volt, hiányzott a nyugati szakirodalom, a modern tudományos eszközök, különösen a számítógépek. A kilenc egyetem és a 39 műszaki és orvosi főiskola 39 000 embert foglalkoztatott. A tudományt a három akadémia (a tudományos, a mezőgazdasági, valamint a kultúrmérnöki és építészeti) irányította 36 000 alkalmazottal. A kutatószemélyzetnek mintegy felét kombinátokba szerződtették, és bár az ipari szektor 86 000 embert alkalmazott a K-I-F-ben, tevékenységük a nyugati technológia újrafelfedezéséből vagy lemásolásából állt, és nem valódi feltalálói munkából, innovációból. A tudományt a politika ellenőrizte. A tudományos tematikát és módszert a marxista-leninista doktrína határozta meg; az NSZEP bizottságai és a politikailag elkötelezett egyetemi vezetők szabták meg a prioritásokat; és a tudományt előre vivő erő az a technológiai folyamat volt, melyet a szocialista társadalom „hasznosnak" ítélt, és nem a tudásvágy. A kutatóknak korlátozott volt a lehetőségük a társaikkal való érintkezésre, előléptetésük nem csak az érdemen alapult, kellő affinitást kellett mutatniuk a kommunista értékek iránt. Habár a STASI informátorai nem minden intézményben voltak jelen, a tőlük való félelem romboló hatással volt a kutatókra és szétzilálta az eszmék szabad és (ön)kritikus cseréjét, ami pedig a tudományos haladás mozgatója. A nyugati tudomány eközben pluralista rendszert adoptált, melyben a tudomány finanszírozását és vezetését három nagy intézmény végezte: a BMFT, a 11 tartomány kormánya és a nagy tudományos szervezetek, mint a DFG, az MPG, a Fraunhofer Társaság és a nagykutató szervezetek szövetsége. Nyugat-Németországban az állam által támogatott tudományos kutatást az államilag szubvencionált egyetemeken, az állami kutatóintézetekben, valamint a független kutatószervezetekben (MPG, Fraunhofer, „kék listás" intézetek), továbbá a nagykutató intézetekben végzik. Az 50-es és 60-as évek hidegháborús korszakában a kelet- és nyugatnémet kutatók és diákok közötti együttműködés megszakadt. A szigorú elkülönítés csak lassan, az 1972-es alapszerződéssel, valamint az Európai Biztonsági és Együttműködési Konferencia 1975-ös szerződésével oldódott. A fordulat utáni első demokratikusan választott keletnémet kormány kezdeti szándéka a két rendszer integrálása volt, ezt azonban hamar felváltotta az az elgondolás, hogy a lehető leggyorsabban teljes egészében átveszik a nyugati rendszert. Lényegében egy „sokk program"-ot indítottak el, s a két tudományos rendszer egyesítésére mindössze 16 hónapot szántak, 1990 szeptemberétől 1991. december 31-ig. Az integráció három nagyobb szakaszból állt: 1989 decemberétől 1990 márciusáig egy kooperációs periódus volt, amikor még az NDK-t önálló államnak tekintették, ezt követte a második, a „stratégiai helyezkedés fázisa" 1990 áprilisa és