Kutatás-Fejlesztés – Tudományszervezési Tájékoztató, 1994

1. szám - Figyelő

14 júliusa között, a harmadik pedig a rendkívül rövid tárgyalási fázis volt, 1990 júliusa és augusztusa között. A kooperációs fázisban rövid távú támogatási programok létrehozásával a Fraunhofer Társaság és a szövetségi kormány megakadályozta a keleti kutatók nyugatra áramlását. A stratégiai helyezkedés fázisában a három nagy tudományos szervezet játszott fontos szerepet. A keletnémet kutatóintézetek zöme nehéz helyzetbe került. A rövid tárgyalási fázisban a kormányok megegyeztek abban, hogy a keleti tudományt a nyugati rendszer átvételével kell újjászervezni, amit az egyesítési szerződés 38. cikkelye ki is mond. Ez leszögezi: a tudományos társaságokat és a tudományos akadémiát el kell egymástól választani; a német tartományok döntsenek a tudományos társaságok fennmaradásáról; a tudományos akadémia pénzügyi támogatását a szövetségi kormány 1991. december 31-ig garantálja; az intézeteket a Tudományos Tanács értékeli; a kutatástámogatás módszerei és programja a nyugati rendszert követi. Az egész keletnémet tudományos közösség — mintegy 75 000 fő — értékelését a Tudományos Tanács szervezte meg. A Tanácsnak több célja volt: a kutatás visszatelepítése az egyetemekre, az egyetemek és műszaki főiskolák átszervezése, újak alapítása, a jog, a társadalomtudomány a filozófia és a pszichológia, valamint a politikai tudományok és a közgazdaságtan új alapokra helyezése. Azonban a Tudományos Tanács legfontosabb feladata abban állt, hogy teljesen átszervezze az egyetemeken kívül működő független kutatóintézeteket és a három korábbi akadémia intézeteit. A Tudományos Tanács az akadémiai intézetek között — az általános várakozással ellentétben - kiemelkedő egyedi kutatási területeket azonosított. A „kemény" tudományszakokat - matematika, fizika, kémia, űr-, földtudomány és környezeti tudományok, valamint biológia - művelő intézetek 60 %-a pozitív értékelést kapott. Az értékeléstől függően az intézetek vagy új vezetés alatt folytathatták működésüket, vagy „lefokozták", egyetemekkel, műszaki parkokkal vonták össze, vagy teljesen megszüntették őket. Összesen mintegy 100 intézmény maradhatott meg, köztük kél új Max Planck intézet, kilenc új Fraunhofer intézet, 34 „kéklistás" intézet és három új nagykutató. A megújulási folyamat következtében a nem egyetemi kutatóintézetek munkatársainak száma lényegesen csökkent: 1989-ben a három akadémia 36 000 személyt alkalmazott (a Tudományos Akadémia egymaga 24 500-at); 1991 végérc 15 000-en maradtak, és 1993 januárjában pedig az összes kutatási intézmény és társult kutató csoport létszáma 12 500 volt, az eredeti munkaerőlétszám egyharmada. A Tudományos Tanács az egyetemek szervezetét is értékelte, a produktivitás mérésére az idézettség elemzést használva fel. A Tudományos Tanács az egyetemek infrastruktúráját vizsgálta, a professzorok értékelését pedig az illetékes minisztériumoknak és maguknak az egyetemeknek kellett elvégezniük. Ez két fázisban történt: először mindenkit „politikai és erkölcsi" szempontból vizsgáltak, a második fordulóban a tudományos érdemeket vették figyelembe.