Kutatás-Fejlesztés – Tudományszervezési Tájékoztató, 1993

1. szám - Figyelő

32 Vizsgáznak a brit egyetemek! December végén minden brit egyetemi tanszék megkapta kutatási osztályzatát. A szerencsések 5-öst kapnak (nemzetközi szintű kutatás), a szerencsétlenek 2est (átlag alatti) és a legpechesebbek l-est (támogatásra nem érdemes kutatás). A nyertesek természetesen elégedetten nyugtázzák majd az elismerést és a vele járó pénzt, a vesztesek pedig sérelmezik az értékelést és elsiratják jövőjüket, vagy néhány esetben a múltjukat is. Mindezen akciók végrehajtója a korábban UGC (University Grants Committee), a közelmúltban UFC (Universities Funding Council) és legújabban HEFCE (Higher Education Funding Council for England) elnevezésű testület. Maga az értékelés — az érintettek szerint — az Alice Csodaországban szerzőjének tollára méltó. Az év elején valamennyi tanszék kitöltött egy kutatás értékelési kérdőívet, felsorolva a személyzeti adatokat, a publikációkat, a kutatási szerződéseket, úgy 30 — 40 oldalon keresztül. Az egyetemek összegyűjtötték és a HEFCE-hez továbbították a paksamétát. A bizottság és szakértői csoportjai a nyár folyamán áttanulmányozta az iratrengeteget. A végső ítéletet egy bonyolult képlet alapján hozták meg. Nem számított, hány hallgatója van az egyetemnek (nem biztos, hogy a nagy egyetemek végzik a legszínvonalasabb kutatást), nem számított a kutatási szerződések száma (hiszen az egyetem a szerződés folytán úgyis pénzhez jut). Többet nyomott a latba a fejlesztési kutatás elnevezésű új kategória, mely bevallottan a politechnikumoknak kedvezett, de a legdöntőbb a „kutatás megítélése" volt, egy meglehetősen szubjektív kategória, amelyhez felhasználták, de nem perdöntő súllyal, a publikációs adatokat is. Az értékelés eredménye senkinek sem lesz meglepetés: a vezető helyen továbbra is az aranyháromszög, Oxford, Cambridge és London áll majd, a feltörekvő Warwick elismerést kap, a hanyatló egyetemek további elmarasztalást. Mindez nem a finanszírozó tanács hibája. Az értékelés aranykorát éljük, ahol a vezetési szaktanácsadó a király. A legjobbak és legokosabbak nem az élvonalban dolgoznak, hanem az adminisztratív hierarchia csúcsán ülnek, távol a munka és a termelés valós világától, vagy pedig kívülről tanácsolnak, auditálnak, értékelnek másokat, akik dolgoznak. Az egyetemek számára azonban az átlagosnál is veszélyesebb lehet az értékelési szemlélet túltengése. Közhelynek tűnik, hogy Adam Smith vagy Wittgenstein nem kaphatnának előkelő helyezést, hiszen keveset publikáltak, nem voltak kutatási szerződéseik. Közhely, de igaz. A valódi kiválóság kibúvik az értékelés alól. A legközvetlenebb veszély abban rejlik, hogy az egyetemek alkotó energiáikat kutatási játszmákra fecsérlik el, nem pedig kutatómunkára, még kevésbé bölcs elmélkedésre fordítják. Scott,P.: When JR goes lo college. = The Times /London/, 1992.dec. 14. 31.p. B.J.