Kutatás-Fejlesztés – Tudományszervezési Tájékoztató, 1992

3-4. szám - Szemle

103 ség), a befutott fejlődési pályának; és társadalmi-gazdasági mechanizmusok révén bizonyos fokig vezérelhető. Fejlődéselméleti közelítés A magam részéről a fejlődéselméleti közelítést az innováció vonatkozásában elvi kérdésnek tekintem. A funkcionálás jelenségéből indulok ki, amely tömören így írható le: belsőleg megfogalmazódó célirányultsággal rendelkező, eredményétől visszaérkező jelzés hatására önkorrekcióra képes, komplex önszerveződő rendszer tevékenysége, valamint az annak következményeként önmagában és a környezetében kiváltott morfológiai elváltozások. A funkciót ezzel elvileg is a struktúránál fontosabbnak tekintem (nem a struktúra tulajdonsága az élet, de az élet kötött struktúrához). A funkcionálás változását, a változás változását tekintem evolúciónak. Választ kell adnunk magunknak arra, hogy mi és hogyan evolvál, miként különböztetjük meg az evolúció szintjeit? Ezt követően tehetjük fel magunknak a kérdést, hogy ez a természetes jelenség, ha társadalmi, mennyiben befolyásolható és tehető tudatossá. Történelmi tapasztalataink alapján sokunk szemében már a kérdés felvetése is civilizációellenes, megbocsáthatatlan bűn, mert a kérdést követi a válasz, azt meg a cselekvés, a kéretlen beavatkozás, a központi akarat erőszakos érvényesítése, az egyén akaratának a központ, a kollektíva, a hierarchia alá rendelése. Nem egy „tudós" figyelmezte^tt, hogy az embereknek nem szabad megismerniük fejlődésük mechanizmusát, mert azonnal köveket hajigálnának a fogaskerekei közé. Belátható azonban, hogy az emberi intelligencia, a tudatos megismerés, problémalátás és megoldás puszta megnyilvánulása kölcsönhatást, beavatkozást jelent saját környezete számára, s nem megoldás az értelem öngyilkossága vagy önkorlátozása, nem megoldás önmaga megfosztása a folyamatok megismerésének és vezérlésének lehetőségétől. Az értelem korlátozása bizonyítottan a társadalom centralizálódásához és a legalacsonyabb fejlettségi szint, a primitivizmus és dilettantizmus elurakodásához vezet. Nincs más út a megismerésben, csak előre. A fejlődéselméleti közelítés tehát igényként fogalmazódott meg az elméleti kutatók számára. A magam részéről a funkcionálás konceptuális modelljéből kiindulva, a fokozatos felemelkedés módszerével jutottam el az evolúcióelmélet vázát kitevő folyamat és objektum modelljeihez, a változás törvényszerűségeihez és mechanizmusaihoz. Az egyszerűtől a komplexig való folyamatos felemelkedés módszerével lényegében a rendszerfejlődést imitáljuk. Az általunk tételezett társadalmi-technikai funkcionális rendszer állandó belső operacionális struktúrával, de időszakosan, célraorientáltan jön létre, eredménye elérésével megszűnik létezni, hogy új feladat kitűzésével újból integrálódjon. A funkcionális rendszer ilyenformán tiszavirág életű ugyan, de mobilizálódásával és az eredményétől kapott visszajelzéssel mégis képes megváltoztatni a rendszerben