Kutatás-Fejlesztés – Tudományszervezési Tájékoztató, 1992
3-4. szám - Szemle
104 résztvevő komponenseit, mintha evolúciója során fázisról fázisra a komponensek paraméterein csúszna előre, keresztül haladna a társadalmon és azt is változásra késztetné. Ez az absztrakció módot ad a folyamatok modellezésére, de a pragmatikus következtetések levonására is. A funkcionálás eredménye az azt létrehozó funkcionális rendszer elválaszthatalan része, más rendszer számára viszont eszköze. „Eredmény — eszköz — eredmény" kapcsolódásukban a rendszerek hierarchiába strukturálódnak, amelynek két szélsőséges formája a központosított és a kooperatív hálózat. A rendszerek tulajdonsága nagymértékben a hierarchiájuk függvénye. A természetben jóval gyakoribb és stabilabb, s ezért versenyben helytállóbb (kivéve, ha a verseny immár nem is a fejlesztésben, hanem a fejlődésben, az evolválás ütemében és mértékében folyik) centralista hierarchia elnyomja a maradék szabadságukkal élni vágyó önszerveződő rendszerek autonómiáját és ezáltal szabad vállalkozásukat, valamint spontán kooperációjukat, a célirányos integrációt is. A centralista hierarchia ez ideig a verseny struktúrája volt, mert jobban képes totális mozgósításra és eszközkoncentrációra. A kooperatív hierarchia viszont gyorsabb rendszerevolúciót tesz lehetővé. Az emberiség társadalmi-gazdasági mechanizmusok (rituálék, konvenciók, szabályok, szervezetek, a gazdaság egésze stb.) valamint a kultúra és a technika mechanizmusaival képes volt tartósan egybekapcsolni a kooperáló és a konkuráló rendszereket, és ezzel a kooperációt saját evolúciója meghatározó tényezőjévé tette. A verseny és a természetes kiválasztódás része maradt társadalmi életének, de ami alkotóvá tette és szó szerint a csillagokba emelte, az az együttműködés és az^pgymás segítése. Ahogy a rendszert a célirányultsága, úgy jellemzi a hierarchiát a tettekhez preferenciát csatoló értékrend, melynek jellemzője a progresszió, a pozitív evolúciós előrelépés idealizálása. A rendszerfunkcionálásnak azonban ugyanannyira sajátja a regresszió is, az evolúciós képesség csökkenése, a beszűkülés és végül a dezintegráció. Ha a rendszerek regressziója és evolúcióképtelensége meghalad egy bizonyos mértéket, hogy már csak a mechanizmusok, mint valamiféle mankók tartják őket talpon, megindul a hierarchia atomizálódása, szétesése önállóan evolválni képes struktúrákra. A társadalmi-gazdasági mechanizmusok segíteni hivatottak a rendszerek evolúcióját, úgy kapcsolják a rendszereket egymáshoz, akár a szíjáttétel a forgó tengelyeket. Történelmileg kialakult társadalmi mechanizmusuk kölcsönhatásban van az evolváló rendszerekkel, tartós hatásukkal átsegítik azokat evolúciós mozgásuk fázisain, elősegítik mobilizálódásukat, átalakulásukat, majd újból a stabilitás (homeosztázis) állapotába való jutásukat. A mechanizmus önmaga nem evolvál (erre csak a funkcionális rendszer képes), de a rendszerek visszahatása révén változik, a két változás közötti idő azonban jóval hosszabb a feladatra mobilizálódó rendszerek funkcionális élettartamánál. A mechanizmusok tehát hosszú életűek.
