Kutatás-Fejlesztés – Tudományszervezési Tájékoztató, 1990

1. szám - Figyelő

60 lődésének eredménye szerint alakulnak-e. Feltételezhető azonban, hogy a magasszínvonalú technika alkalmazása a gazdaságban összefügg a tudományfejlődéssel és a tudomány hatékony alkalmazása pozitívan hat a gazdasági növekedésre. Szlovákia esetében mindkét mutató gondokra utal. A közepes és magas színvonalú techn ika terjedése elmarad a hasonló méretű tőkés országokban megfigyelhetőtől és a gazdaság sem növekszik az összehasonlítható országokéhoz hasonló sebességgel. Ezt egyrészt tudományon belüli problémák okozzák, másrészt a társadalmi fogadó közeg hiánya. Zajac,§.: Problems of the researchdevelopment basis in Slovakia. =. Teorie Rozvoje Vëdy /Praha/, 1988.4.no. 87—108.p. B.Cs. Mire ad pénzt a DFG? Kutatások finanszírozására évente mintegy egymilliárd márkát oszt szét a Deutsche Forschungsgemeinschaft. Anyagi lehetőségeit tekintve a DFG közepes helyet foglal el az NSzK-ban: 1987-ben a szövetségi államtól és a tartományoktól kapott és túlnyomórészt felsőoktatási kutatásra fordított 1,0654 milliárd márka kb. azon összeg tízszeresének felel meg, amelyet Európa legnagyobb magánalapítványa, a Volkswagen Alapítvány képes előteremteni. Másfelől ez az összeg csupán egynyolcada annak a költségvetési keretnek, amellyel a Szövetségi Kutatási és Technológiai Minisztérium rendelkezik. (Ez 1987-ben 7,68 milliárd DM volt.) A kutatási támogatás odaítélése előtt a DFG értékeli a pályázatokat. Az értékelési mechanizmust elemző vizsgálat összesen 254 kutatási pályázat és 752 szakvélemény együttese alapján készült. A pályázatokat 1974—79 között nyújtották be az elektrotechnika, a politikatudomány, a pszichológia és a gazdaságelmélet témaköréből. A pályázatok elbírálásának átlagos időtartama 4,7 hónap volt, egy-egy kutató átlagosan 113 000 márkát kért. A kérelmek 18,9%-át elutasították, a kért pénzösszeg kereken 60%-át utalták át a kutatóknak, akiknek 72%-a professzori státuszban volt. Külön csemegét jelentett annak vizsgálata, miként határoznak a szakértők, amennyiben maguk nyújtanak be pályázatot. Nyilvánvalóan itt dől el, betartják-e a DFG-ben azokat az egyetemes standardokat, amelyek az esélyegyenlőséget biztosíthatják. Kétségtelen, hogy a szakértők sikeresebben fogalmazták meg saját pályázataikat, és bár természetesen nem saját maguk ítélkeztek saját ügyükben, nem kizárható a személyes kapcsolatok szerepe. Másfelől méltánytalan diszkriminálást jelentene, ha formálisan kizárnák a szakértőket a kutatási pályázatokon való részvételből. A statisztikailag feltárható tények nem támasztják alá az „urambátyám-hipotézist"; a szakértők nagyobb sikere azzal is összefügghet, hogy mivel az átlagosnál kisebb összeget igényeltek, az átlagnál nagyobb esélyük volt pozitív döntésre. A szakértők átlagosan 58500 márkát kértek, szemben az általános 113 037 márkával. A vizsgálat arra is kiterjedt, milyen kritériumok szerint ítélkeznek a szakértők (pályázatonként általában hárman) és hogy milyen kritériumok alapján fogalmazzák meg