Kutatás-Fejlesztés – Tudományszervezési Tájékoztató, 1989

6. szám - Figyelő

505 módunkat, világnézetünket. Erre vezethető vissza a tudománypolitika stratégiai hibáinak egész sora. A tudományos sikerek elmaradását úgy próbálták magyarázni, hogy a Szovjetúnióban a hatalmas tudományos potenciál megléte ellenére az eredmények gyakorlati bevezetési rendszere nem kielégítő. A tudósok, bár ismerték a valós helyzetet, hosszú ideig alátámasztották ezt a mítoszt, és ezzel félreinformálták a társadalmat. Valójában a megújuláshoz a tudományos-technikai fejlesztés egész rendszere hiányzik, s mindenekelőtt a lényeg, az alapkutatás. Láthatjuk, hogy a modern kapitalizmus sokkal sikeresebben valósította meg a tudomány fejlesztés Marx által megfogalmazott feltételeit, mint a szovjet adminisztratív rendszer. Ugyanez a helyzet a tudomány finanszírozásával, a tudományos közösségen belül a tudományos ismeretek terjesztésével, a tömegkommunikációs eszközök felhasználásával az ismeretek társadalmi tudatba való bevezetésében. A reform első lépéseként reálisan kell értékelni a helyzetet, azonosítani kell azokat a kritikus pontokat és jelenségeket, melyek akadályozzák a szovjet tudomány fejlődését. Már az 50-es években világossá vált - és azóta csak súlyosbodott a helyzet - a lemaradás a tudományos eszközök, mérőműszerek terén. Noha köztudott volt, hogy a tudomány technikaigényes, az emberi erőforrások extenzív fejlesztése mellett csak a kiemelt laboratóriumok szűk körébe jutottak el importált műszerek. A tudósok zúgolódása a rossz felszerelések miatt annyira megszokottá vált, hogy az adminisztráció a helyzet minőségi változásáról, "technológiai robbanásról" beszélt. Az elavult eszközökkel dolgozó kutatók elszakadtak a világ tudományától, nem tudták átvenni sem a külföldi technikát, sem a módszereket, melyekkel az új feladatok megoldhatók lettek volna, az új tudományos irányokat lehetetlen volt kutatniuk. Hasonlóan tragikus a helyzet az információellátás területén is. 1986-ban a Harvard Egyetem Könyvtárába 106 000 periodikát járattak, a SZUTA Természettudományi Könyvtárába — amely különben 250 akadémiai tudományos kutatóintézetet szolgál ki — 5000-nél kevesebbet. A Szovjetúnióba kisebb példányszámban érkeznek fontos tudományos folyóiratok, mint Norvégiába. Nem sokkal jobb a helyzet a hazai információcserével sem. Szovjet kutatók ötödannyi cikket publikálnak, mint az amerikaiak, a szovjet cikkek egyre rövidebbek, és egyre hosszabb ideig fekszenek a szerkesztőségekben. így "fagynak be" a szellemi erőforrások, így értékelődik le a tudományos termék. Az utóbbi húsz évben csökkentek a szovjet és a külföldi tudósok személyes kapcsolatai, holott ezekre igen nagy szükség lenne a tudomány fejlődése szempontjából. Nincs elegendő valuta a kiküldetésekhez és a bürokratikus korlátozások még a kevés lehetőség hasznosítását is nehezítik. A nemzetközi konferenciákon szereplő tudósok mindössze 1 %-a szovjet, egyes tudományterületeken pedig még kevesebb. A szakértői rendszerek is hiányoznak a Szovjetúnióban. A tudomány hierarchikus szerkezetéből fakadóan nem jöttek létre a szakértés és a tanácsadás hatékony szervezetei. Ezek nélkül lehetetlen ésszerűen kiválasztani a kutatási főirányokat, mobüizálni a kutatókat, sikeresen végigvinni a programokat. Jelenleg kísérleteznek ugyan