Kutatás-Fejlesztés – Tudományszervezési Tájékoztató, 1986

1. szám - Szemle

28 Weinberg klasszikus osztályozása két tipust különböztet meg: a belső és a külső kritériumokat. A belső kritériumok ilyen kérdésekre keresik a választ: "Kompetensek-e a tudósok? Várható-e a tudományterület fejlődése?" A külső kritériumok a tudományon vagy tudományágon kivül jelentkeznek, s technikai, társadalmi és tudományos értéket hordoznak magukban. Technikai és társadalmi értéken azt értjük, hogy a tudományos tevékenység lényeges-e, hasznos-e a technikai fejlődés, a gazdasági növekedés, a foglalkoztatottság, illetve az oktatás stb. szempontjából. Weinberg meghatározása szerint a külső tudományos érték azt is mutatja, hozzájárul-e a tudományos tevékenység a szomszédos tudományterületekhez. BELSŐ KRITÉRIUMOK A belső kritériumok egyrészt a kutatás minőségére /a tudós kompetenciájára/, másrészt a kutatás tudományt előrevivő hatására vonatkoznak. A kutatás minőségét u j i t ó jellege, eredetiség e határozza meg, az, hogy milyen mértékben gyarapítja a tudományos ismereteket, hozott-e létre módszertani újításokat, szerzett-e nemzetközi elismerést, teremtett-e uj szintéziseket a korábbi eredményekből. A kutatás minősége az időtől, a tudományterület állásától, az értékelő sajátosságaitól függő, relativ fogalom. A tudomány előrevitele, a tudásanyag növelése történhet kumulativ, integrativ vagy innovativ módon, tudományáganként és fejlődési szakaszonként változóan. A két szempont — a minőség és az előrehaladás — elvileg különbözik. Egy tevékenység egyes kritériumok szerint /pl. az eredetiség szempontjából/ lehet kiváló minőségű, de ha egy stagnáló területen müvelik, keveset számit a tudományos ismeret általános fejlesztése szempontjából. A tudomány előrevitelében fontos tényező a tudományos ismeretek, a kutatási tradíciók átadása a kutatók uj generációinak. Ez szorosan összefügg a tudományos minőséggel is, hiszen a kutatók nem adhatják át a fiataloknak az általános elméleti ismereteket, a jó módszertani tapasztalatokat, ha a tudományos tevékenység nem magas színvonalú és nem közelíti meg a tudományterület élvonalát. A tudományos kommunikáció nemcsak a publikációs tevékenységet jelenti, hanem a tudományos kutatók közötti véleménycserét is, hiszen a legújabb tudományos információ terjesztésének nem a publikálás a leghatékonyabb módja, hanem az informális kapcsolatok, a találkozók, a szimpóziumok. A kutatás minőségét, a tudósok kompetenciáját és a tudomány előrehaladását hagyományosan a szakértői értékeléssel Ítélik meg. A szakértők az értékelés kritériumait többnyire saját megítélésük szerint értelmezik. Az utóbbi időben lépéseket tettek az értékelés objektívabbá tételére: a tudósok kompetenciáját, elismerését a dijak számával, a megtisztelő címekkel, a hivatalos meghívásokkal stb. mérik. Ezeknél a mutatószámoknál problematikus a súlyozás, ezért egyedüli használatuk nem ajánlható.