Kutatás-Fejlesztés – Tudományszervezési Tájékoztató, 1985
2. szám - Szemle
154letlen, mivel apró lépésekből tevődik össze, és értékét elsősorban az előzményekre alapozza. Semmi sem zavaróbb, mint egy könyv közepén uj jelölési rendszert vagy adatnyilvántartási eljárást bevezetni. A dolgoknak fokozatosan, szinte sorjában kell történniük. A gyakori apró talányok és a nehezen megmagyarázható megfigyelések nélkül a laboratóriumi élet teljes unalommá laposodna. Ezek adnak lehetőséget arra, hogy feltehessük a kérdést: miért?, és időnket töprengéssel tölthessük. A legtöbb talány végül is magyarázatra talál, ha nem általunk, hát valaki által Massachusettsben vagy Floridában. Mindig maradnak azonban anomáliák, amelyek nem tágítanak, és amelyekkel tovább kell pepecselnünk. Ha egy tudományterületen ezekből annyi halmozódik fel, hogy a munka kényelmetlenné válik, akkor furcsa dolog történik: egy jelentéktelen mitugrász újszerű magyarázattel áll elő, és fogcsikorgatva bár, de mindenki kénytelen elismerni, hogy elbánt az anomáliákkal. Ezután az adatokat átértelmezik, a balettet uj koreográfia alapján táncolják, és az uj rendszer válik szokványossá — mindaddig, amig uj anomáliák nem halmozódnak fel. Az élesszemüek számára ezek a változások üstökösként jelentkeznek. Arra, hogy egyetemen dolgozzam, egy számomra ismeretlen fickó ösztönzött, aki a DNS szerkezetének társfelfedezője volt, és ezért Nobel-dijjal jutalmazták. Eredetileg ornitológiai képzést kapott, de megneszelte a közelgő változásokat, és agyafúrt módon munkaterületét áthelyezte a biokémiára. Talán azért, mert hiányoztak belőle az előítéletek az uj ösvények mibenlétét illetően. Ebből azt a tanulságot vontam le, hogy bármely magamfajta, átlagosan zseniális fickó, aki engedi az alkotó ötleteket magába szivárogni, és aki a kellő időben a megfelelő laboratóriumban van, kellő szerencsével borzasztó egyszerű és újszerű meglátásokra juthat. Mindehhez csak az kell, hogy elengedje magát. Ha agyát nem mereviti meg, lábujjhegyen, ugrásra készen áll, elcsípheti a nagy ötletet, amikor az éppen üstökösként csap le az egekből. Ezek után már csak a résenlétért járó jutalmat kell bezsebelnie! A laboratóriumban eltöltött félév után azután felébredtem, és rádöbbentem, hogy annyi eshetőségem van egy Nobel-dijra érdemes igazság felfedezésére, mint amekkora valószínűséggel csak ugy kapásból egy remekbeszabott szekrényt faraghatnék, vagy megtanulhatnék zongorázni. Az, hogy annak, amit tudunk, ahogyan tudjuk, hol kell keresgélnünk, és hogy azoknak a szabályoknak, amelyeket követve rájövünk, hogy megtaláltunk valamit — szóval, hogy mindennek szövedéke, geográfiája és szerkezete van, az számomra újdonság volt. Tudásanyagunk göcsörtösségének egy részét az a speciális mód okozza, ahogyan a kutatási információt továbbadjuk. Ha megkövetelik, hogy minden alkalommal, amikor egy ötletet továbbadok, azt is megemlítsem, hol hallottam először, akkor ez egyfajta tudományos jelrendszer alapját képezheti. Ha azután valaki más a tőlem kapott ötletet egypár máshonnan összeszedett ötlettel módosítva továbbadja, neki is meg kell jegyeznie, hogy néhányat tőlem vett át. Ha mindezt leirom és összegyűjtöm, akkor már nem kell megjegyeznem, hogy ötletemet kitől kaptam, hiszen a levelemet bárki megtalálhatja és elolvashatja. Ha mármost nagyon ortodoxak lennénk és ezt minden ötletünkkel megtennénk, akkor rövidesen könyvtárakat tölthetnénk meg olyan anyaggal, amit aligha akarna bárki is elolvasni.
