Kutatás-Fejlesztés – Tudományszervezési Tájékoztató, 1983

1. szám - Szemle

30 Az eljárás lényege az, hogy egy L nyelv /pl. a tudomány nyelvét alkotó összes kijelentés halmaza/ minden h kifejezése /mondatrésze/ kifejezhető az L nyelv néhány konstituensének véges diszjunkciójaként. Ez a diszjunkció az L nyelvben szereplő h kifejezés disztributiv normál formája. A konstituensek az L nyelv egymást kölcsönösen kizáró kijelentései. Ha az L interpretált nyelv, ugy csupán egy olyan konstituense van, amely igaz /az igazság Tarski által adott meghatározása értelmében/. Ez a konstituens С . * Amennyiben az L nyelv C^ és Cj két konstituense közötti d/Cj., Cj/ távolságot akarjuk meghatározni, ugy azt a d/Ci, Cj/ értékének függ vényeként határozhatjuk meg, ahol a Ci a h disztributiv normál formaként szerepel. Ebből kiindulva rç/h.c^/ = í - à/h,cj t _ méri a h valószínűségének fokát. Az M/h.C^/ olyan mennyisegi_kifejezés, amely azt mutatja meg, hogy a h kijelentés mennyire közelíti meg az L nyelvben a C* leginformatívabb igaz kifejezést. Természetesen az M/h,C^7 függvénynek csak akkor van maximális értéke, ha a h logikailag ekvivalens a C^ konstituenssel. Természetesen a valószínűség /verisimilitude/ meghatározásának ez az eljárása több lépcsőben folytatódik, ezeket logikus rendbe fogja össze Hintikka induktiv logikai rendszere. __ Nyilvánvaló, hogy a tudományos fejlődésnek a valószínűség terminusaiban végzett elemzése nem lehet teljes és tökéletes mindaddig, amig meg nem fogalmaztuk, meg nem alkottuk azokat a standardokat, amelyek felhasználhatók a konceptuális rendszerek értékeléséhez, felméréséhez. A nyelv kiválasztásának vannak racionális kritériumai: a kiválasztott nyelv fejezze ki az egyszerű, iugaz és általános törvényeket. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ez lenne a tudomány egyetlen és egységes, ide ális nyelve. A tudományos fejlődés fogalmának meghatározásánál tehát a tudományos elméletek valószínűségének értékelését relatívnak kell tekinteni, elismerve, hogy ez a legjobb értékelés a tudomány jelenlegi állapotában. A tudományfejlődésről alkotott nézetek ismertetéséből megállapíthatók a következők. Bár napjainkban erősen elterjedt a tudomány relativisztikus felfogása, annyit bátran állithatunk, hogy egy elmélet jobb lehet valamely más elméletnél abban az értelemben, hogy teljesebb, pontosabb és helyesebb képet ad a valóságról. Ez az állítás kielégítően alátámasztható és bizonyítható. Az a realista indíttatású hipotézis, mely szerint a tudomány fejlődése során növekszik a tudományos elméletek igazság-megközelitése /legalábbis a tudományfejlődés nagy történelmi korszakaiban/, minden más feltevésnél elfogadhatóbban magyarázza a tudomány gyakorlati eredmé nyeinek növekedését. A különböző paradigmák keretei közül kilépő elméleti alternatívákról folytatható ésszerű vita, amennyiben az elkerüli a paradigmák /iskolák, irányzatok/ sajátos perspektíváit.