Kutatás-Fejlesztés – Tudományszervezési Tájékoztató, 1983
1. szám - Szemle
29 Kuhn és a pragmatikus irányzat hivei, például Laudan relativizmusuk mellett azt állítják, van a tudományfejlődésnek egy bizonyos kritériuma: javul a tudományos elméletek problémamegoldási képessége. A pragmatizmus álláspontját legvilágosabban Rescher fogalmazta meg, aki szerint a tudományfejlődés azt jelenti, hogy a tudomány egyre nagyobb sikereket ér el a gyakorlati problémák megoldása, az események ellenőrzése és előrejelzése terén. A FEJLŐDÉS REALISZTIKUS ELMÉLETE A tudományfejlődés realisztikus elmélete a tudomány elsőrendű feladatának tartja a valóságról szóló információk megszerzését, a világról való tudományos felfogás megalkotását. Lényegében véve ezt az elméletet követi a Hintikka finn filozófus irányzatához tartozó Niiniluoto is /akinek nézetei sok hasonlóságot mutatnak Radnitzky, Anderson és a neorealisták nézeteivel/. A realista elmélet azt vallja, hogy a tudomány feladata kognitiv jellegű, és a tudomány pragmatikus sikerei, eredményei csupán az ismeretek fejlődésének, a tudományfejlődésnek egyik mutatóját jelentik. A tudomány technokratikus felfogása, amely szerint a tudomány célja gyakorlati alkalmazhatóságában rejlik, hibásan azonosítja a tudományfejlődés fogalmát e fejlődés egyik mutatójával. Az instrumental isták szerint a tudomány jelentőségét kizárólag azok az instrumentális funkciók adják meg, amelyeket a tudományos ismeretek töltenek be az emberi érdekek érvényesülésében. A tudománynak természetesen vannak instrumentális funkciói, de az nyitott kérdés, hogy miért lehet instrumentális értékük a tudományos eredményeknek. , A realista elmélet azt a hipotézist állítja fel, hogy a tudomány gyakorlati sikereit a tudományos eredmények igaz ságnak megfelelő volta vagy az igazsághoz való közeledése magyarázza. A realista elméletnek is vannak bizonyos problémái: először is tisztázni kell a "verisimilitude" ama világos, ellentmondásmentes fogalmát, amely felhasználható abban az értelemben, hogy a hatnis elméletek fejlődésének eredményeként "közeledünk az igazsághoz". Be kell bizonyítani, hogy ezen az alapon kielégítően megválaszolhatók a konkurrens elméletek összemérhetetlenségéről szóló relativista tézis kérdései. A verisimilitude fogalmát elsőként Popper próbálta —sikertelenül— formálisan meghatározni 1962-ben. A VERISIMILITUDE MEGHATÁROZÁSA A legutóbbi években a verisimilitude fogalmának több meghatározásával próbálkoztak. Abból indultak ki, hogy mérhető a —megfelelő eszközökkel leírható— dolgok állapotának igazság-megközelitése. Ilyen alapon megállapítható a tudományos elméletek valószínűségi foka az igazság-megközelités nume r ikus értékének felhasználásával.
