Tudományszervezési Tájékoztató, 1982
6. szám - Szemle
A DIALOG vezérlések üzembehelyezésekor az EMG számára megoldhatatlan feladatok tetőztek, igy a SZTAKI-ra hárult az élesztés és a szerviz nagy része is. A vezérlés piaci megítélésének sokat ártott az is, hogy különböző vállalati —TECHNOIMPEX, SZIM, EMG— tervteljesitési célok miatt az első konstrukciós-, gyártási- és szervizelési hibákkal terhelt példányokat idő előtt kiszállították. Az eredeti modellt a kutatók időközben továbbfejlesztették ugyan, de a gyár szerint ez későn történt meg, a DIALOG már a kifutóban van, egyébként is, az ilyen különszekrényes nagy berendezés már nem divat. A SZTAKI kutatóira a konstrukció-, majd az ő területükön kivül eső gyártás, értékesítés hiányosságainak foltozása nem várt terheket rótt.Idejük nagyrészét a DIALOG körüli huzavona vette el, holott már rég mást, ujat akartak csinálni. Mint egyikőjük mondta: "A szakmai elismerés már megtörtént, a publikációk megvoltak, minden ami hajtóerőt jelentene, már ki lett szedve a témából." Persze a SZTAKI kutatóját is motiválja az, hogy —a gyári fejlesztőkböz hasonlóan— a gyártásba vett produktum hasznából részesedjék. Ez viszont csak addig ösztönöz, amig tartósan nem gátolja az elsődleges tevékenységüket, azaz a kutatást. A DIALOG CNC-vel eljutottak eddig; a vezérlést ma már nem tartják korszerűnek, igy napjainkban "a kutatók kérik a gyártás befejezését" /az EMG fejlesztési igazgatója/. A MEGOSZTOTT ERŐK EGYESÍTÉSÉNEK KÍSÉRLETEI A kiállítási sikereket követő 1978, majd 1979 is a hazai szerszámgépipar vezérlés-hiánnyal sújtott "fekete évei" voltak.24/ д szerszámgépgyárak és a külkereskedők az uj vezérléseket várták, de azok gyártása késett. A VILATI a korábbi hazai megrendelők elfordulása miatt a vezérlésgyártás csökkentésére kényszerült. Érdekei védelmében ezért már 1978 elején felhívta a Külkereskedelmi Minisztérium figyelmét arra,hogy a vállalat típusainak háttérbe szorítása, a termelés csökkentése az uj С NC és a régi MACS vezérlések közötti légüres tér kialakulását fogja eredményezni.25/ És igy is lett. "Év közepe táján, mikor kiderült, hogy a Nyugat mégsem hever a lábunk előtt, jöttek a megrendelések a VILATI-hoz, hogy legalább Keletre lehessen eladni." /А VILATI főosztályvezetője./ Az "utolsó utáni percben" feladott rendelések/Folytatás az előző oldalról/ a gyártónál toporog, hogy a határidő, a tervtel jesités kötelez. A felső szintű "készre jelentési" nyomás a közvetlen gyártói szinten is kényszerként munkál, ahol rámondják, hogy "kész, majd beállításkor rendbehozzuk". Beállításkor, vagy hiba esetén pedig az adott gépész, erősáramú és elektronikus gárda kooperációján múlik —melynek szinte csak szubjektív, szakmai ambíción alapuló motivációi lehetnek—, hogy a javítás ne változzék hosszadalmas "tili-toli" játékká, melyben mindenki csak a saját, bizonyítható felelősségi területén az átháritási küszöbig lép, majd a másik lépésére vár. S ha a gép még mindig áll, akkor kezdődik az egész élőiről. 24/ Emlékeztető . Az EMO 3. Szerszámgép világkiállítás tapasztalatainak megbeszélése. 1979.november 9. 25/ VILATI levele a KKM-nek. Budapest, 1978.március 20. — A vádakra a VILATI dokumentumokkal bizonyított válaszokat adhatott, igy az eljárásokat —bár hivatalos felmentés nélkül, de— beszüntették. 496-