Tudományszervezési Tájékoztató, 1981

1. szám - Figyelő

"Maszekolhatnak-e" az egyetemi kutatók? A tudományos munka társadalmi haszna és a kutatási eredmények magán célú felhasználása közötti ellentmondás nem ujkeletü jelenség a kapitalista társadalomban. A kérdés ugy is felvethető, hogy az egyetemi és állami kutatások milyen összefüggésben állnak a nagyvállalatok laboratóriumaiban, intézeteiben folyó tudományos munkával. Megengedhető-e, hogy valamely állami intézmény szakemberei részt vállaljanak egy-egy magán cég kutatásaiban is. A kérdést nem lehet csak etikailag megközeliteni, sem pusztán anyagi szempontok alapján megoldani. Arról van ugyanis szó, hogy a tudomány mai fejlettsége mellett az uj eredmények produkálása a kutatásban résztvevő erők nagyságától, a technikai, pénzügyi és a személyi feltételek komplex együttesétől függ. Az egyetemi és a magáncégek kutatásainak összekapcsolódása sok esetben előmozdítja az eredmények gyorsabb elérését. Hogy a magán és az állami kutatásokból végülis a társadalom egésze számára komoly haszon származhat, azt az orvostudományban, a gyógyszerkutatásban elért eredmények igazolják. A legújabb vita épp egy ilyen ügy kapcsán robbant ki. A University of California egyik kutatócsoportja elvállalta, hogy részt vesz a Genetech nevü cég kutatómunkájában. A vitatkozók egyik csoportja nem talált kivetnivalót abban, hogy az egyetem biológusai az egyetemen kivül egy magánvállalkozás keretében kamatoztatták tehetségüket és tudásukat; ugy érveltek, hogy egyrészt ez a külső к a p c s о lat elengedhetetlenül szükséges volt a fontos gyógyszerészeti találmány létrejöttéhez, másrészt pedig nincs semmi különbség a között, hogy valaki szabadidejében is kutatásokat végez vagy inkább regényt ir, és igy jut kiegészítő jövedelemhez. Azt is felhozták a külső munkák védelmében, hogy ilymódon megteremthető az egyetemi kutatások és a gazdasági-társadalmi szükségletek közötti jobb összhang. Ennek az érvelésnek kétségtelenül van alapja és összhangban áll a tőkés országok tudománypolitikusai és gazdasági szakértői által hangoztatott követelményekkel és fejlődési irányokkal. Kétségtelen tény ugyanis, hogy a gazdasági vezető szerep megőrzése döntő mértékben azon múlik, képes-e egy ország a magas színvonalú kutatást magas színvonalú termeléssé alakítani, össze tudja-e kapcsolni a szellemi és az anyagi-gazdasági kapacitásokat. Mindazonáltal vitatható,hogy a tudomány és az ipar közötti kapcsolat erősitésének az egyetemi kutatók "bedolgozása" lenne a legmegfelelőbb módja. Az "ellentábor" képviselői között az egyetemek állnak az élen. Elvi megfontolásokon tul praktikus szempontok is szembeállítják őket a kérdéses eljárással. Ha az egyetem munkatársainak megengedik ugyanis, hogy korlátlan külső pénzkereseti lehetőséghez és ezzel együtt külső tudományos munkához jussanak, akkor ez alááshatja az egyetem belső intézményi rendjét. Ha az egyetem munkatársai nemcsak egyetemi tevékenységüktől függnek, nem csak abból élnek és nem csak annak alapján szerezhetnek megbecsülést a tudományos életben, akkor ez esetleg gyengítheti az egyetem belső kohézióját. Fennáll az a reális veszély is, hogy a külső munka szétforgácsolja az egyetemi erőket, a munkatársaknak nem marad elég ideje sem az oktató munkára, sem pedig az egyetemi kutatásokra. Ugyanakkor azonban számos vizsgálat tanúsága szerint az egyetemen dolgozó szakemberek alacsony fizetése eleve szükségessé teszi a kiegészítő jövedelemforrások felkutatását. Ma már egyre inkább csak a kiegészítő jövedelemhez jutás lehetősége teszi vonzóvá az egyetemi kutatóintézeteket. A kapcsolat ellenzőinek legbrutálisabb érve ugy hangzik, hogy ha valaki leszerződött egy intézményhez, köteles tartani magát az intézmény előírásaihoz, vagy ha ezzel nincs megelégedve, akkor keressen magának olyan munkahelyet, amelynek az előírásai jobban megfelelnek igényeinek. Ez a nézet valóban világosan megfogalmazott, de semmiképpen nem állitható róla, hogy elfogulatlan lenne, vagy hogy megpróbálna a létező állapotok helyett valami megfelelőbbet létrehozni; az egyéntől követeli, hogy ezen létező világok legjobbikában keressen helyet magának, vagy ha ilyen helyet nem talál, hát az az ő baja. 90