Tudományszervezési Tájékoztató, 1981

1. szám - Szemle

Az elkülönült individuális kutatás ma sem ritka, főleg a társadalomtudományok területén találkozunk vele. Az európai fejlődést követve a holland társadalomhoz jutunk, ahol a technikai ismeretek magas fokra emelkedtek. E korban is találkozunk azonban azzal a paradoxonnal, hogy az emberi szükséglet kielégítésére irányuló tudományt sem mindig használják fel. Ez a tudás a kézművességből és az iparból keletkezik, uj iparágat teremt — az ipar és a kormány mégsem nyújt neki kellő támogatást. Ez arra a jelenségre mutat rá, hogy az ujitók és a tudósok többnyire nem saját koruknak, hanem egy társadalmi perspektivának az előhirnökei, képviselői. A kutató már olyasminek is szükségét érezheti, amivel szemben többi kortársai még közömbösek. A társadalom —különösen ha hagyományokon épül fel— sohasem tart lépést legtehetségesebb tagjaival,Az egyéni tudat megelőzheti a társadalmi tudatot. TUDOMÁNY ÉS POLITIKA Galilei —aki a klasszikus tudományos módszer megteremtőjeként konfliktusba került az inkvizícióval— akarata ellenére fontos tudományszociológiai tanulságot is hagyott ránk. Ő ugyanis nem látta be, hogy az inkvizícióval való összeütközése nem intellektuális, hanem társadalmi és politikai természetű volt. Véleménye szerint a tudomány teljesen elválasztható a vallástól, politikától és a kereskedelemtől. Saját felfedezésének gazdasági értékét is csak véletlennek tartotta. Galilei —és nyomában három évszázadon át sokan mások— nem értették meg, hogy válság idején a hatalom birtoklása fontosabb, mint az intellektuális szabadság kultiválása. A progressziv osztályok Nyugat-Európában később felismerték, hogy csak erő alkalmazásával tudják megőrizni és kiterjeszteni hatalmukat. Az erőszak veszélye és értéke mindig attól függ, hogy reakciós vagy haladó uralkodó osztály alkalmazza-e? Cromwell diktatúrája például az uj burzsoá osztály érdekében korlátozta az arisztokrácia hatalmát. Az uj osztálynak —emelkedőben lévén— szüksége volt a szabadságra és a szabadgondolkodásra, de ezt csak erőszakkal tudta biztositani. TUDOMÁNY ÉS SZABADSÁG Mindig különbséget kell tehát tenni a hanyatló és az emelkedő osztály erőszakalkalmazásai között. A tudománynak az a feladata, hogy támogassa a haladó osztály hatalmi harcát, hogy a bajok ellenére a hatalom minél gyorsabban kitelje— süljön. A szabadságnak önmagában kevés értelme van, mivel csak egyike azoknak az eszközöknek, amellyel a különböző osztályok harcolnak a hatalomért. A tudomány mindig a felemelkedő osztálynak előnyös, mert a tények és ezek összefüggései ennek oldalán állnak. A szabadság fogalmát az uralkodó társadalmi feltételektől elválasztani és önálló értéknek tekinteni csak akkor lehetséges, ha a feltételek javulóak. Ha a reakciós osztályok a hatalomra törnek, akkor a szabadságot önértéknek tekinteni nagyon veszélyes, mert ez a nézet a reakciós osztályt segiti. Gondoljunk a weimari köztársaság kiterjesztett szabadságfogalmára, amely hozzájárult a nácik uralomrajutásához. A szabadság és a kényszer olyan társadalmi technikáknak tekinthetők, amelyeket kombinálni kell egymással. Ióniában —a babiloni és egyiptomi teológia uralma utáni emancipációban— a szabadság kiterjesztése volt a helyes, Európában viszont a földesurak korlátozását kellett a fejlődés előfeltételének tekinteni. Ha a tudós szabadságot akar, akkor a haladó osztály ügye-mellé kell állnia. A haladás meghatározása pedig a politikai értelmezéstől és értékeléstől függ. Ezért kell a tudósoknak politikával foglalkozniuk. Galilei példát szolgáltatott arra, hogy nem jó, ha egy tudós figyelmen kivül hagyja a politikát. Galilei ahelyett, hogy a progressziv társadalmi erőkhöz fordult volna segitségért, bizott a reakciós erők politikai védelmében. 45