Tudományszervezési Tájékoztató, 1981

1. szám - Szemle

meg a formális geometriában, mert a kerek idomok készitését tanulatlan rabszolgákra hagyták, s a rJj"' értékét durván háromnak tekintették. Egyiptomban viszont —mivel magasabb volt a művészet és a kézművesség státusa— pontosabbak tudtak lenni a geometriában. A társadalmi osztályok közötti viszony tehát még a matematikai tudományok fejlődését is befolyásolta. A GÖRÖGÖK ÉS A TUDOMÁNY A klasszikus görög fejlődésben az általánosított gondolkodás tekinthető a legnagyobb ujitásnak. Ennek társadalmi alapját az egyénnek a közösségről való leválása jelentette. A görögök nagy teljesítményéhez az is hozzájárult, hogy belsőleg független társadalommal rendelkezvén képesek voltak más népek eredményeit adaptálni. Egy jelentős különbségre azonnal rá kell mutatni: mig a babilóniaiak és az egyiptomiak tekintélyelvüek és teokraták, addig a görög uralkodóosztály tagjai hagyományosan egyenlőek voltak. Lenézték ugyan a manuális technikákat, de beállítottságuk a rabszolgákkal mint osztállyal szemben egészen más volt, mint az előző népek uralkodó osztályaié. Ezért mentesek voltak az eredményekkel szembeni elfogultságtól. A tudomány értékeinek, normáinak eredetét ilyen történelmileg kifejlődő társadalmi viszonyokból kell levezetni. AZ EGYÉN SZEREPE A görögök hallottak Babilónia és Egyiptom technika^ fejlettségéről, de mivel más uralkodó osztályok tradicióinak termékeiről volt szó,képtelenek voltak ezeket kritikai vizsgálódás nélkül átvenni. Függetlenségi érzésüket nacionalista előitéleteik is táplálták. Az "átvevők" egyébként is objektivebben tudják megitélni valamely nép kulturális értékeit. A rabszolgák technikai tevékenységét a görögök lenézték, és ezért nem tudták érdemben továbbfejleszteni a kémiát, a fizikát és a mechanikát. A matematika sem fejlődött, mert a számolás müveletét teljesen a rabszolgákra bizták. Az individualitás megjelenésével viszont létrehozták a tudományos beállítottságnak egy ma is élő hagyományát, az elsődlegességre való igényt. Thalész például a babiloni teremtéstörténetekre támaszkodva fogalmazta meg "viz-archéját", de miután kihagyta istent elméletéből, erre az "ujitásra" elsőbbségi jogot formált. A babilóniai, egyiptomi kötelesség-eszme és személytelenség helyét igy vette át a megismerésben a tudós egyéni teljesítménye. Korunkban ezt az individuális értéket nagyban megtépázza a kutatás egyre nyilvánvalóbban közösségi jellege. A megoldás azonban nyilván nem az, hogy a közösséget tegyük az egyén helyébe. Egy olyan újfajta, magasabb tipusu individualizmusra van szükség, amely elismerten közösségi alapokból táplálkozik. A közösségi és egyéni értékek merev szembeállítása helyett ezek termékeny dialektikájából vezethetők le a modern tudomány normái. A tudományos felfedezések egymással versenyző változatai igazolni látszanak Kuhn feltételezését a paradigmák radikális különbségéről. Ezzel a megismerés megszakitottságára teszi a súlyt, a folyamatos fejlődést pedig azzal magyarázza, hogy az egyes paradigmák keretében a tudomány normálisan létezik. Szerintünk a tudománytörténeti elemzés világosan bizonyitja, hogy a forradalmi ugrásokat jelentő paradigmák nemcsak tagadják és felváltják egymást, de ebben a folyamatban meg is őrződnek, és forditva: minden normális /evolúciós/ szakaszban sor kerül a paradigmák fokozatos tagadására is. Ily módon a tudományos haladás minden történeti kiinduló tételében benne van az állitás és egyben annak tagadása is. A történeti "végeredményben" összeálló ismeretek —ennek révén— önmagukban hordozzák saját tagadásukat is. A görög társadalmi szerkezet a cél és eszköz kapcsolatát illetően is érdekes tapasztalattal szolgál. Hérakleitosz azzal, hogy megkülönbözteti a törvényt felkutató értelmet és a változó világot leképező észt, hogy elválasztja az 38