Tudományszervezési Tájékoztató, 1981

1. szám - Szemle

között egyes országokban —igy hazánkban is— létrejött. Az autark fejlesztést persze nem lehet ezzel a ténnyel indokolni, mert ez csak azt jelzi, hogy normális körülmények között a tudománynak fejlettségben feltétlenül meg kell előznie felhasználása területeit. Viszonylag szerényebb technikai-technológiai fejlődés is csak nagy tudományos ráfordításokkal érhető el. Ha egy országban a tudomány mint társadalmi intézmény nincs eléggé kifejlődve, a fejlettebb országok kutatási eredményei állnak fedezetként a technikai javulás mögött. Szinte vastörvénynek számit, hogy a társadalom létfeltételei csak az ujitások felhalmozásával javithatók meg. Ezt a felismerést persze csak a társadalmi tapasztalat és a történeti perspektiva belátása szülheti meg. A tudományban —akárcsak a termelési tapasztalatok empíriájában— az újításokat hosszú ideig egymástól elszigetelten, individuálisan hozták létre. A felfedezések társadalmisága, egymásrautaltsága, összekapcsolásuk fontossága csak ujabban tudatosul. A tudományos megismerés a mindennapi megismerésből különül el. Érdekes megfigyelni, hogy a vallásos, mágikus nézetek mindig akkor erősödtek meg, amikor az élet szervezésének és fenntartásának nehézségei gyorsabban növekedtek, mint a helyes technikai megoldások. Ez az összefüggés korunkban is észlelhető. A tudomány bővülő technikai alkalmazásával egyenes arányban szorulnak vissza a misztikus nézetek, ugyanakkor a nehézségek miatt időnként újraélednek "ellen-kulturális" áramlatok. KÍSÉRLETI ÉS ELMÉLETI TUDOMÁNYOK Érdemes már a korai fejlődésben észrevenni a kettősséget az emberek munkatevékenységében. Az anyagi tárgyak tulajdonságainak megismerése révén a termelők eszközöket készítenek. A szerszámkészités elvileg tudományos beállítottságot igényel és ez válik a modern kísérleti tudományok alapjává. Az elméleti tudományok viszont a szer— számkészitéstől, valamint a tárgyaktól való elvonatkoztatásuk formájában alakulnak ki. A megismerésnek ez az empirikus és elméleti jellegű kettősége végighúzódik a tudomány fejlődésén, és messzemenő következményeket eredményez a tudomány társadalmi viszonylataiban is. Általános szabályszerűségnek tűnik, hogy az anyagi tárgyak —később társadalmi folyamatok— gyakorlati, tapasztalaton alapuló empirikus felhasználására elméleti megismerésük előtt kerül sor. A TECHNIKA ÉS A TUDOMÁNY BONYOLULT VISZONYA Ma a megismerés fejlettebb fokán is ez a helyzet. A tudomány egészében mindig elmarad a mindennapi tapasztalat világában jelentkező szükségletektől, igényektől. Ennyiben a gyakorlat fejlettebb az elméletnél, tehát elméleti lényegük ismerete nélkül is képesek vagyunk a folyamatokat vezérelni. Az a gondolat, hogy a tudományos-technikai forradalom időszakában a tudománynak meg kell előznie az ipar, a technika fejlődését, nem áll szemben a tudomány "elmaradásának" a tényével. A kutatás eredményei előtte járhatnak saját technikai megvalósításuknak, ugyanakkor mindig elmaradnak a szükségletek mögött. Sémában ez az összefüggés igy ábrázolható: szükségletek elméleti eredmények technikaigyakorlati alkalmazások. Az elméleti megismerés tehát elmarad a szükségletektől, de mindig megelőzi alkalmazásait. Ennek az összefüggésnek két helyen van szük keresztmetszete. Az első ponton található az az ellentmondás, hogy a társadalmi-politikai-gazdasági gyakorlat vezetői nélkülözni kénytelenek a tudományos megoldásoltat, egy másik ponton viszont a tudósok érzik ugy, hogy eredményeik nem válnak kellő mértékben a gyakorlat szerves részévé. Mindkét megállapítás igaz, ami paradox állítás, de csak ez adja meg az elvi megoldását annak a sokat emlegetett dilemmának, hogy vajon a tudomány "késik-e" a társadalmi gyakorlathoz képest, avagy fordítva? Mindegyik késik tehát egymáshoz képest, 36