Tudományszervezési Tájékoztató, 1979

1. szám - Szemle

/А szerződéses tevékenység volumene 1969-ben 197 ООО Ft volt, mig 1978-ban 700 ООО Ft ra rúgott. Megjegyzendő, hogy a közbenső években ennél nagyobb összegű szerződéses munkákon is dolgozott az intézet./ Az intézet eredményes munkáját jelzi, hogy már harmadik alkalommal vesz részt az MSZMP kongresszusainak előkészitő munkálataiban, rendszeresen készit anyagokat vezető párt- és állami szervezetek részére, munkatársai folyamatosan részt vesznek a po litika és a társadalomvezetés különböző területein folyó munkákban. TEMATIKAI KONCENTRÁCIÓ - KUTATÓI KOOPERÁCIÓ Mielőtt az intézetvezetésre vállalkoztam, már eltöltöttem több mint 10 esztendőt tanszéki kutatóként, illetőleg —más intézetben— tudományos munkatársként, koráb ban pedig különböző poziciókban dolgoztam az igazságügyi szervezetben. Ezek a munkahelyek többnyire megengedték /a birói beosztás is/, hogy meglehetős önállósággal szer vezzem meg saját munkámat, de egyúttal adtak valamelyes tapasztalatot a különböző irányitási lehetőségekről, az irányitás különböző formáinak hatékonyságáról is, különösképpen arról, hogyan érvényesülnek a "fogadó közegben" a szervezet központi vezetésének elképzelései. E tapasztalatok egybehangzó tanulságát megfogalmazni, ma szinte közhelyként hat a "fogadó közeg" egyáltalán nem passziv végrehajtó - ha valamennyire is igényes szellemi foglalkozásban az lenne, aligha születhetnének számottevő eredmények. Mind a birói, mind a kutatói szervezetben az érdemi tevékenység természetéből következik az irányitás olyan formája, amelyet kooperáción alapuló koordinációnak nevezhetnék. A Szociológiai Kutatóintézet /akkor még Kutatócsoport/ kutatási tevékenységét a témák szórtsága jellemezte. Ez a helyzet —amely inkább csak mennyiségi, semmint minő ségi mutatóiban tért el a társadalomtudományi intézetek többségétől— több összetevőből adódott: mindenekelőtt a szociológia helyzetéből Magyarországon /oly kevés kutatás folyt, hogy szinte minden téma fontosnak látszott/; a kutatók összetételéből, akik —szociológiai szakképzés nem lévén— valamennyien más társadalomtudományi ágból jöttek, ami csak fokozta az amugyis szokásos szubjektiv érdeklődési divergenciát; a korábbi vezetés koncepciójából, amely a kutatóhelyet inkább "vitaközpontnak" tekintet te stb. Az igy kialakult helyzettel szembeni bármilyen vezetői törekvés csak két feltétellel lehetett sikeres. Először, ha a változás objektiv tényezői legalábbis kialakulóban vannak; másodszor, ha a koncepció végrehajtásában érdekeltek meggyőzhetők a vál tozás szükségességéről és módjáról. A "kutatói közeg" egyik sajátossága, hogy tar talmilag rendeletekkel aligha irányitható. Ami az első feltételt illeti: már megjelentek azok az elemek, amelyek jelezték, hogy a társadalomirányítás számit a társadalomtudományokra, köztük a szociológiára. A tendencia —a társadalomtudományok /ha szabad nagy szavakat használni/ "történelmi méretű" helyzetváltozása— világméretekben kibontakozott, és ebből levonható, volt a következtetés is: azok a történeti összefüggésekkel is rendelkező, de mégis szubjek tiv elemek, amelyek akkor a szociológia megitélését jellemezték /kutatói részről az "ellenzéki" kritikai álláspont, vezetési részról a gyanú, az elutasitás, a "zürológia megjelölés/ szükségképpen halványulnak. A társadalomnak és a társadalomirányításnak szüksége van a szociológiára, a szociológusnak pedig, ha igazán elkötelezte magát a magyar társadalom fejlődésének, segítenie kell — eredményes kutatómunkát csak a kibontakozó tendenciának megfelelően végezhet. Meggyőződésem volt és maradt: a társadalom és a tudomány fejlődése olyan értelemben is összefügg, hogy a társadalomfejlődés és a tudomány belső fejlődésének hosszutávu igényei ugyanazokat a kutatási tendenciákat követelik meg. S itt kell szólnom a második feltételről. Azok az alapvető folyamatok, amelyeket mind a társadalomfejlődés, 'mind a tudományfejlődés —esetünkben a szociológia