Tudományszervezési Tájékoztató, 1978
1. szám - Szemle
A TUDOMÁNY, A TECHNIKA ÉS AZ EMBERISÉG JÖVŐJE Az Egyesült Államok Tudományos Akadémiája 1976-ban elemezte a tudománynak és a technikának az emberiség fejlődésében betöltött szerepét; nemzetközi konferenciára is sor került ebben a témában. A tanácskozás arra a következtetésre jutott, hogy a világ jelenlegi tudományos-műszaki és pénzügyi kapacitásait figyelembe véve, a jelenlegi körülmények között megoldhatók az élelmezési, népesedési és egészségügyi problémák anélkül, hogy szükség lenne az életszínvonal csökkentésére. Hasonlóképpen az energiahordozók és a nyersanyagok esetében sem kell katasztrófával számolni a belátható jövőben. Megállapították a résztvevők, hogy a század végére az élelmiszertermelés 2-4-szeresére növelhető, amennyiben alkalmazzák a mezőgazdasági tudomány és -technológia rendelkezésre álló eredményeit és ezt egybekötik gazdaságos infrastruktúra fejlesztéssel. Az energia-probléma megoldásában szükséges uj energiaforrások feltárása, de a fő kérdés az energia-konzerválás. Ez utóbbi persze a feleslegesen veszendőbe ment energiák megőrzését is jelenti, de elsősorban a különböző energiafajták uj strukturáju felhasználásának kialakítását kell kidolgozni. Az uj technológia fajták bevezetésével kapcsolatban a konferencia résztvevői hangsúlyozták, hogy valószinüleg ezek elsőként történő bevezetése többe fog kerülni, mint a helyettesítendő hagyományos technológia. Ezért szükséges lenne "kiegészitő" műszaki erőfeszítésre, amely enyhithetné a drágább uj technológiák költséghatásának következményeit. A konferencia résztvevői kiemelték, hogy a jelenlegi körülmények között nagy jelentősége van a világ "rugalmassága" megőrzésének. A "rugalmasság" itt azonos az alkalmazkodóképességgel. Ennek révén lehet mindig uj és kielégitő egyensúlyi helyzetet teremteni a "megzavart" rendszerben. E képesség megőrzésének több feltétele között első helyet foglal el a világ megmentése a nukleáris katasztrófától. KORMÁNY ÉS IPARI KUTATÁS Az amerikai tudományos és műszaki élet felkészültségét elemezve a szerző kiemeli, hogy az Egyesült Államok a világ tudományos életének élvonalában áll. Jóllehet ez a tudományos közösség nagy eredményeket produkál, egyre kevésbé élvezi alkotó tevékenységét. Megváltozott a kapcsolat a tudósok és a kormány tudományos szervei, intézményei, szervezetei között. Ennek egyik jele, hogy a tudományt alkalmazott kutatásnak tekintik, amely Washingtonból termék-fejlesztésként irányitható. A kutatási laboratóriumokban folytatott fejlesztő tevékenység elszakadt a technológiát hordozó rendszerektől, amelyekkel viszont a nagyközönség közvetlenül érintkezik. Az ipari kutatás kormányzati támogatása elszakad a piaci mechanizmustól. Mindezek révén megszűnik a közvéleménynek és a támogatást biztositó intézményeknek bizalma a tudományos programok hasznában. HABOZÁS A CARTER-KORMÁNY TUDOMÁNYPOLITIKÁJÁBAN 1977 januárjában az amerikai tudósok többsége azt várta, hogy az uj vezetés folytatja az 1973-ban abbamaradt vitát a tudománypolitikáról és ennek értelmében szervezi át a tudományos élet irányitását. Már 1976 augusztusában voltak biztató jelek. Mindenekelőtt az, hogy Ford elnök létrehozta a Tudomány- és Technika Politikai Hivatalt /OSTP/ és ennek vezetőjét, G.Stevert egyben kinevezte elnöki tanácsadónak. Ford utolsó költségvetésében pedig pozitivnak volt tekinthető az alapkutatásra szánt összegek növekvő nagyságrendje. Az uj elnök, Carter azonban csak 1977-március végén nevezte ki az OSTP uj igazgatóját, Frank Presst, a neves geológust. Ebből az a hátrány származott, hogy Press nem vehetett részt korábban semmiféle kormányszintű tudománypolitikai vitában vagy döntéshozatalban. Ennek egyik oka az volt, hogy —amint azt az elnökválasztási kampány is megmutatta— nincsen jól megalapozott hagyománya annak, hogy a tudományos-technikai elnöki tanácsadó lényeges szerepet játsszon a szövetségi irányitás rendszerében. Ráadásul az elnök elsősorban a közvetlen sikerrel megoldható műszaki jellegű kérdéseket helyezte előtérbe. 62
