Tudományszervezési Tájékoztató, 1978
1. szám - Szemle
Az Alapitvány segiteni szándékozik a fiatal matematikusok képzését nyugat-európai szinten, s meg kivánja könnyiteni a különböző országok matematikusainak cseréjét, mert ez a matematika fejlesztésének legjobb biztositéka. A GÉN-MANIPULÁCIÓ KÉRDÉSE A hetvenes évek fejlődése lehetővé tette a különböző fajoktól származó gének in vitr o történő kombinálását, s ezek bevitelét egy olyan vendég-sejtbe, ahol befolyásolható és megfigyelhető a viselkedésük. Mindez nagy reménységekkel, de egyszersmind jogos félelemmel töltötte el mind a nagyközönséget, mind a kormányokat, de magukat a tudósokat is. A remények azzal kecsegtettek, hogy a genetikai folyamatokat alaposabban megismerhetjük, fontos szerves molekulákat szintetizálhatunk, feltárhatjuk egyes betegségek okait és a gyógyitás módjait s olyan uj felfedezéseket tehetünk a mezőgazdaságban, melyeknek lényeges táplálkozási kihatásai lehetnek. A veszélyek pedig a jelenleg előre nem látható kutatási eredmények lehetőségeiben rejlenek. Erre a problémára először az Egyesült Államokban figyeltek fel, ahol a genetikai kutatások előrehaladottabbak, mint Európában. 1974 juniusában egy amerikai kutatócsoport saját elhatározásából felfüggesztette a DNS-sel kapcsolatos genetikai kutatásait, s teljes moratóriumot javasolt a kísérletekkel kapcsolatban mindaddig, amig egy megalapozott tanulmány az esetleges kockázatokat nem tisztázza. Az európai molekuláris biológusok egy csoportja hozta hivatalosan ezeket a döntéseket az Európai Molekuláris Biológiai szervezet /ЕМВ0/ tudomására, s 1974 novemberében az Alapítványnak a Svéd. Természettudományi Tanács javasolta a genetikai manipulációk általános kérdéseinek tanulmányozását, szem előtt tartva a társadalmi, jogi és etikai szempontokat. Egy kisebb munkacsoport előkészitő munkálatokba kezdett, majd 1975 októberében ad ho c bizottság alakult a probléma megoldásával kapcsolatos kutatások európai szintű koordinálására. A bizottság arra az eredményre jutott, hogy amint megfelelő biztonsági rendszabályokat foganatosítanak az esetleges káros következmények elhárítására, engedélyezik az in vitr o történő génkombinálásokat. Ugyanis a molekuláris biológia olyan tudományterület, amely igen nagy mértékben hozzájárul az életfolyamatok megértéséhez, s az e tudományterületen folyó kutatások megtiltása véget vetne e fontos tudományterület fejlődésének. MUNKACSOPORTOK Jelenleg egy-egy munkacsoport foglalkozik az Alapitvány4 ban a középkori szines templomablakok konzerválásával, a szinkrotron sugárzással, továbbá az embertudományokkal. Két munkacsoportot az archeológiai és a társadalomtudományi problémák tanulmányozására létesitettek, két ad ho c bizottságot pedig azért hoztak létre, hogy tartósabb struktúrákat teremtsen a nyugat-európai együttműködés számára az emiitett két szektorban. Az Alapitvány szabályzata értelmében az ad ho c bizottságoknak két éven belül jelentést kell tenniük a hosszutávu akciók módozatairól. Ugyancsak ilyen tipusu bizottságok foglalkoznak az asztronómia, az űrkutatás és a matematika sürgető problémáival. Az Alapitvány első évét /1975/ a szervezési problémák töltötték ki, a második évben lehetőség nyilt arra, hogy egyes csoportjai európai szintű közös akciókat javasoljanak, a jelenleg folyó harmadik évnek pedig az Alapitvány által javasolt intézkedések megvalósulását kell eredményeznie. Összeállította : Maurer Zsuzsa 54