Tudományszervezési Tájékoztató, 1978
1. szám - Szemle
CIBA, Bell Telephone, Imperial Chemicals kutatóintézeteit az állami mezőgazdasági ku tatóintézetekkel vagy az egész iparok kiszolgálására létesitett állami kutatóintézetekkel. Minél közelebb van a felelős döntéshozatal az érdekelthez, annál megalapozottabb a döntés, annál hatékonyabb a kutatás. Általánosan elfogadott gyakorlat szerint az ipari igényekhez közvetlenül nem kapcsolódó kutatásokat és a felsőoktatást az állam finansziroz z a . Ha a kormány hajlandó e kutatásokat anyagilag támogatni, el kell döntenie, mennyit fordit az egyes kutatástipusokra, hogyan ellen őrzi az alapok felhasználását. Azt azonban nem lenne reális feltételezni, hogy a kormány meg is tudja tervezni egész tudományterületek kutatását. Csak az intézeten belül, maguk a szakemberek rendelkeznek annyi tapasztalattal és intuicióval, hogy dönteni tudnak a területük jövőjéről. Ők tudják megmondani, melyik irányból nem várható eredmény, és melyik területre érdemes több pénzt, időt és munkaerőt áldozni, mert valami uj van kilátásban. Természetesen a kutatók sem tévedhetetlenek, de ha az intézet eléggé önálló és képes fizetni saját tévedéseiért, akkor ez a rendszer valószinüleg zökkenőmentesen működik. A tudománypolitika alapkérdése: hogyan támogassa a kormány pénzalapjaiból a kutatást és biztositsa ugyanakkor a kutatóinté zetek függetlenségét, kezdeményezéseit és lendületét . Ezek nem uj problémák; csak azért válnak egyre nehezebben megoldhatóvá, mert elterjedt az a nézet, hogy a kormány a tudomány egészét képes irá nyitani, támogatni. Ha csökkentik a kormány szerepét, a problémák is rögtön egyszerűbben megoldhatók. Az OECD tanulmány szerzőinek legnagyobb tévedése éppen a kormány tudományirányitó szerepének túlértékelése . Mire képes a kormány valójában? Felhasználhatja a kutatási eredményeket saját problémái megoldására ugyanugy, mint a kutatás más megrendelői, fogyasztói. Mire alkalmatlan a kormány? A tudományterületek országos koordinálására, irányitására, a szükséges döntések meghozására. A kutatás lényegét érintő döntéseket csakis maguk a kutatók hozhatják meg, nekik kell dönteni az intézeten belüli munkamegosztásról, az együttműködés formáiról. BERNAL KONTRA POLÁNYI A tudománypolitikával és a kormány tudományirányitó szerepével kapcsolatos nézeteltérések végeredményben az 1930-as és 1940-es években lezajlott vita következményei. E vitában Bernal9/ képviselte a marxista álláspontot: a Szovjetunió gyakorlatára hivatkozva a tudomány országos, központosított tervezése mellett tört lándzsát. Polányi 1 0' ugyanakkor ugy vélte, helyesebb a tudományos közösség kötetlen, nem formális mechanizmusaira támaszkodni. Bernai nézeteit szinte szentirásként vallják azóta is a tudománypolitikusok, Polányi nézetei viszont a tudományfejlesztés filozófiai, történeti, szociológiai kutatásában lettek népszerűek. A hetvenes évek végén azonban nem gondolkodhatunk ugyanugy, mint harminc-negyven évvel ezelőtt. Bernai helyesen látta meg, hogy a kormányok tudományirányitó szerepe erősen fog nőnij számos javaslatát a mai tudománytámogatási eljárások realizálják a legtöbb fejlett országban. De az a nézete, hogy a tudomány az átfogó társadal9/ BERNAL, J.D.: The social function of science. /А tudomány társadalmi funkciója./ London,1939.Routledge. XVI,482 p. 10/ POLÁNYI,M.: The logic of liberty. /А szabadság logikája./ London,1951. Routledge.
