Tudományszervezési Tájékoztató, 1977

1. szám - Szemle

A IV.Tervtől kezdve Franciaország kutatáspolitikájában igen fontos helyet foglal el a decentralizáció problémája. A vidéki kutatási bázisok kialakítására tett kísérletek még nem bizonyultak elegendőknek. A humán és társadalomtudományok területén az anyagi erőforrások és a személyi állománynak több mint a fele a párizsi körzetre koncentrálódik. Hiszen az ipar nagy része, de a felsőoktatás is a fővárosban jelentősebb bázisokkal rendelkezik, mint vidéken. Ugyanez a helyzet a magán kutatási szektor ban is. Hozzájárul a kutatási centralizációhoz a francia irányítási rendszer központosítása. A vidéki egyetemek fejlődése némileg segített a helyzeten, de megoldani nem tudta. A JELENLEGI HELYZET A francia tudománypolitika jelenlegi helyzetére két —egymásnak részben ellentmondó— törekvés jellemző: egyrészt a kutatási rendszer különböző szektorokat erősítő strukturalizálása, másrészt pedig a szerződéses politika kialakulása. A humán és tár sadalomtudományok területén a szerződéseken alapuló kutatás fejlődésével a tudománypolitika kettős pályájú kutatás felé közelit. A —még a szerződéses kutatások előtt— kialakult erősen intézményesített közp ontok teljes szabadságban folytatták munkájukat. Ezeknek a CNRS-hez, a felsőoktatási szektorhoz tartozó intézeteknek vagy a különböző minisztériumok fennhatósága alatt működő központoknak a személyi állománya elöregedett. Viszont az utóbbi években kialakult szerződéses központok /elsősorban egyetemi és magán szektorban/ aránylag fiatal, de nem állandó személyzettel dolgoznak. A rövidtávú szerződések feltételei nem teszik lehetővé e kutatók előmeneteli le hetőségeinek kihasználását. Az ugyanabban az intézetben dolgozó biztos szakmai előmeneteld kutatók és a szerződéses —perspektíva nélküli— kutatók közti ellentétek nem segítik elő a tudományos kutatás kedvező feltételeinek kibontakozását. Ha viszont a szervezeti politikát a humán és társadalomtudományok alapjain akarják művelni, olyan tudománypolitikát kell folytatni, amely kedvez a tudományoknak, elősegíti kedvező fej lődésüket. A jelenlegi tudománypolitika a kutatá si rendszer szétzüllesztéséhez vezethet. 2/ A következőkben három kiemelkedő tudós —megbízás alapjan— elkeszitett jelen tését ismertetjük a francia társadalomtudomány-politika jelenlegi helyzetéről. A francia tudománypolitika gyenge oldalait akkor tudjuk meghatározni, ha a kutatásnak nem a mennyiségi, hanem minőségi kritériumait világítjuk meg, azaz megvizsgáljuk, hogyan járulnak hozzá a társadalomtudományok az állam által kitűzött célok megvalósításához. A kutatáspolitika struktúráját vizsgálva a már emiitett centralizáció problémáján kivül a szétforgácsoltság okozta negativ jellemzőkre kell oda figyelni. Ez vonatkozik a műszaki szolgáltatásokat biztosító intézetek és a nagy kuta tási szervezetek közötti szétforgácsoltságra, a magában a felsőoktatási rendszerben uralkodó szétaprózódottságra, a kutatásra vonatkozó döntések, és magának a kutatási tevékenységnek elkülönülésére. Ennek következménye az esetleges bizalmatlanság, információhiány. A szerződéses politikára vonatkozóan megállapítják, hogy igen sok előnnyel jár a kutatásra: kiterjeszti a témák és kutatók számát, interdiszciplináris kutatások vég zésére ad lehetőséget, megteremti a kapcsolatot az irányítás, az információ szolgáltatás és a megőrzés között, végül megkönnyíti az egyetemekhez való közeledést. Ugyanakkor azonban meg kell emliteni a nehézségeket is: a francia szerződéses kutatás igen költséges; egyenlőtlenség alakul ki a különböző kutatási területek kö2/ A három tudós: S.Hoffmann, W.

Leontief, M.Tajfel. 38