Tudományszervezési Tájékoztató, 1977

1. szám - Szemle

zött; a tudományos újítások kérdésében állandó veszélyt jelent a szerződés esetleges megszűnése, végül a hosszú távra szóló beruházások és stabil rendszerek kialakulásának hiánya olyan helyzetet teremt, amelyben a kutató nem látja biztosítva a jövőjét. A FELSŐOKTATÁSI SZEKTOR ÉS A KUTATÁS 1968 előtt az egyetem csak középszerű eszköz volt a kutatások területén. Az 1968-as reform sem változtatott sokat e helyzeten. A két szektor közötti együttműködés korlátozott mértékű és személyes kapcsolatokon alapul. Az egyetemi karrier-lehetőségek nem teszik lehetővé a kollektiv kutatást, a munkafeltételek pedig nem mindig engedik meg az egyéni empirikus és eredeti kutató munkát. A francia kutatáspolitikának a humán és társadalomtudományok területén a következő jellemző vonásait kell kiemelni: - a döntések centralizációja, de a különböző vertikális rétegek fragmentációja ; - a nagyfokú függetlenség kialakítása érdekében a felső szintű hatáskörök szigorú szabályokkal való korlátozása; - mindenfajta átfogó reform által okozott nehézség, amely sérti a jelenlegi helyzetet ; - az egyéni illetékesség —amely a felsőoktatási szektorban jellemző— keveredése az intézményesített kompetenciával szemben tanusitott ellenállással. A 60-as évek fokozott ütemü mennyiségi fejlődése a kutatás és oktatás minden területén igen jellemző volt Franciaországra. A jövő problémája a minőségi fejlődés , amelynek keretében meg kell vizsgálni a már kialakult strukturát. Ez pedig valamilyen reform, változás valószínűségét vetiti előre. A társadalomtudományok olyan jól értelmelmezett utilitarizmust kell követniük, amelyben a kialakult feltételek között e tudományok valóban hasznosak, másrészt hosszú távon befolyásolni képesek korukat. Ha igaz az, hogy a fejlett ipari társadalomban a szellemi tőke ugyanolyan szerephez jut, mint az anyagi tőke, a társadalomtudományok fejlődése és lehetőségeik közötti kapcsolatot figyelmesen kell tanulmányozni. A tudományos társadalompolitikának igen fontos feladata lenne a tudományos közösségekben olyan kritikus tömeg kialakítása, amely eredményesen tud résztvenni a kutatásban. Komoly problémát okoz a diszciplínák közötti jelenlegi nagyfokú és elavult széttagoltság, ami megakadályozza az interdiszciplináris kutatásokat. REFORMOK A szakértők koncepciója szerint, elő kell segíteni a felsőoktatás és kutatás progresszív egyesítését az egyetemek körül. A különböző, egymástól izolált társadalomtudományi intézetek számára éppen az egyetemek léte teremti meg a fejlődés lehetőségét és a konkurrenciát. A tudományos közösségek kialakulásának parancsoló szükségszerűsége, a kutatások sokrétűsége csak egyetemi intézetekre támaszkodva realizálható, végül az egyetemek képezik a leendő kutatót. Igaz, hogy a képzési rendszer nem jó, de semmivel sem helyettesíthető az egyetemek feladata. A különböző egyetemek között differenciálni kell, minden egyetemnek saját módján, saját eszközeivel, saját színvonalán kell a rendelkezésére álló anyagi alapokat felhasználnia. A központi szervek feladata, hogy biztosítsák a kutatás és oktatás integrációját, a hitel-politika pedig előmozdítja a kutatási sikereket. A kutatás és oktatás integrációjának politikájához bizonyos feltételeket kell biztosítani: a személyi feltételek kerülnek az első helyre, hiszen egyik legfőbb akadálya e politikának a kétféle státus jogi különbözősége. Ajánlatos lenne, ha az egyetemeken dolgozó összes kutató résztvenne az oktatásban is. Az orientáció fő eszközét a központi szervek által szétosztott hitelek jelentenék. A szerződések több évre rögzitenék az egyetem céljait, ezzel összhangban bocsátanák rendelkezésükre az anyagi alapokat. A CNRS hármas szerepet őrizne meg. /Az átmenet időszakában a hagyományos szabályokon néhány reform39