Tudományszervezési Tájékoztató, 1976

1. szám - Figyelő

hoz; ez elkerülhetővé teszi ugyanis, hogy olyan programokon dolgozzanak, amelyekből sem a vállalatnak, sem a társadalomnak semmi haszna nem származik. A közvetlen támogatásra elsősorban a következő területeken lehet szükség: ha a program hasznos a társadalom számára, de megvalósítása nem igér nagy piaci sikert; ha a projektum nagysága és költségigénye meghaladja a gazdaság lehetőségeit. Általában olyan komplex, közép- vagy hoszszutávu K+F programok kapnak közvetlen állami támogatást, melyek rövid távon nem tűnnek kifizetődőnek. A feladatok jellegéből fakadóan a közvetlen támogatást általában nagyvállalatok kapj á к . Lényeges különbség van a közvetlen és a közvetett támogatású program eredményeinek jogvédelmében. Közvetett támogatás esetén minden jog a vállalatot illeti meg; a közvetlen támogatásban részesitett program eredményei értékesítésekor azonban az állam szempontjait is figyelembe kell venni. Az állami kutatástámogató intézkedések révén azt kellene elérni, hogy a vállalati K+F tevékenység ne függjön a gyakran változó piaci helyzettől, a konjunktúra alakulásától. Ezt a célt eddig még nem sikerült elérni; a vállalatok vezetőségében tudatosítani kell, hogy sokkal nagyobb veszteség a kvalifikált munkaerő ki nem használása, mint a gépek időleges leállítása. A kutatók tudása hamarabb avul el, mint a berendezések, és ráadásul a kutatók munkanélkülisége —ha csak időszakos is— azt jelenti, hogy kárba vész a kutatók oktatására és képzésére fordított pénz is. Nyilvánvalóan nem lehet elkerülni, hogy a nehéz helyzetbe került vállalat ne korlátozza a közvetlen hasznot nem hozó K+F tevékenységet. De olyan módszereket kellene kidolgozni, amelyek biztositják a többé-kevésbé folyamatos K+F politika megvalósítását. — RÖTHLINGSHÖFER,K.Ch. : Direkte und indirekte Forschungsförderung: Instrumente der Forschungs- und Wirtschaftspolitik. /Közvetett és közvetlen kutatástámogatás: a kuta, tás- és gazdaságpolitika eszköze./ = Wirtschaft und Wissenschaft /Essen/,1975.2.no. 13-15.

p. R T A Szovjetunió Népgazdaságirányitási Intézete A szovjet Népgazdaságirányitási Intézetet 1970-ben alapitották azzal a céllal, hogy a népgazdaság irányitóinak szakképzettségét növeljék. Az oktatási intézet hallgatói miniszterek, miniszterhelyettesek, a minisztériumi kollégium tagjai, a Szovjetunió Állami Tervbizottságának és a szövetségi köztársaságoknak vezető munkatársai, az Állami Bank képviselői és a nagy termelési egyesülések vezetői. A KGST tagországok szakembereinek is tartanak tanfolyamokat. A hallgatók elmélyitik ismereteiket a termelés szervezésének és irányításának korszerű módszereit illetően, és tanulmányozzák a gazdaságmatematikai és a számítástechnikai módszerek alkalmazását a termelés tervezésében. Az intézet látja el a népgazdaság vezető munkatársai szakképzettségének növelésével foglalkozó regionális és felügyeleti szervek módszertani irányitását, koordinálja ezeknek az intézményeknek a tevékenységét. A megalapítás óta 12 csoport, öszszesen 900 hallgató végzett az intézetben. Munkájában neves tudósok — akadémikusok, az Állami Tervbizottság és az Állami Bank munkatársai, tudományos kutatóintézetek vezetői vesznek részt. Ilyen magas színvonalon egyetlen más állam sem valósitotta meg gazdasági vezetőinek továbbképzését. Ennek ellenére az intézet munkatársai figyelemmel kisérik a vezető káderek továbbképzésének külföldi tapasztalatait, különösen ami az oktatási folyamat tökéletesítésére vonatkozik. A döntéshozatalnál számításba kell venni a társadalmi viszonyok szocialista jellegét; ez az elv különbözteti meg a szovjet intézetet a nyugati vezetőképző iskoláktól. Az oktatási tevékenység fő célja a rendszerszemlélet kialakítása a hallgatókban. Ezzel a szemlélettel kell hogy közeledjenek a hallgatók az irányitási folyamat optimizálásának kérdéseihez. A döntés során elkövetett hibák okozzák a legnagyobb veszteségeket, amikor korántsem a legmegfelelőbb variánst választják ki. Az optimális döntés meghozatala elemző, alkotó munkát igényel. A vezető 85