Tudományszervezési Tájékoztató, 1976

1. szám - Szemle

A tudós és tevékenysége nemcsak a tudományszociológiának, hanem a tudománytannak is központi problémája. Ennek ellenére a tudós tevékenységét ritkán tekintik együttműködési folyamatnak. A tudósokról szóló kutatások elterjedt módszere a kiválasztott "objektum", a tudós közvetlen vizsgálata. Az ilyen megközelítés tisztázhatja a tudós céljait, motivumait, személyes tulajdonságait, de nem adhat választ arra a kérdésre, miért éppen ilyen tulajdonságokkal rendelkezik és miért az adott motivumok és célok irányitják. Marx szerint az ember a társadalmi viszonyok összessége. Ez a tétel alapul szolgálhat a tudós szerepének vizsgálatához. A személyiség megértéséhez elemezni kell az emberek közötti kapcsolatokat, melyek tevékenységük során nyilvánulnak meg, és a tevékenységi szféra fejlődésének alapjául szolgáló mechanizmusokat. Ekkor az első pillantásra kizárólag a tudós személyiségével összefüggő /sőt esetlegesnek tünő/ jelenségek a tudomány működés éhez szükséges feltételekké minősülnek. Ez a szemlélet közelebb visz a probléma lényegéhez, érthetővé teszi miért rendelkezik a tudós az adott tulajdonsággal, és hogyan működik az adott szellemi tulajdonságokkal rendelkező egyének tevékenységén alapuló tudomány. A TUDÓS ETIKÁJA Ezeket a kölcsönhatásokat, melyek a tudományos életben széles körben megfigyelhetők, különböző szempontok szerint lehet vizsgálni. A kérdés tudományetikai szempontból is tanulmányozható, hiszen a tudós etikája a szociológiai megközelítés része. A tudomány, akár a többi tevékenységi szféra, meghatározott emberi kapcsolatokat feltételez, amelyek magukba foglalják az erkölcsi aspektusokat is. A tudományos kutatás folyamán felmerülő etikai problémák megoldása függ egyrészt a tudós egyéni tulajdonságaitól, másrészt a tudományos körökben elfogadott, történetileg kialakult erkölcsi standardtól. Más társadalmi intézményekhez hasonlóan a tudománynak is megvan a maga "törvénykönyve" , amely irányitja a tudós tevékenységét. A szakmai magatartás sajátosságainak etikai aspektusai biztositják a tudomány mint társadalmi intézmény működését; vizsgálni kell tehát a normákat, a tudományos kollektívákon belüli kapcsolatok etikai szabályozóit. Melyek a tudományos tevékenység normái? Mi a szerepük az egyes tudósok tevékenységében és az egész tudomány működésében? Min alapul az "Íratlan törvények" hatékonysága? A törvények hatékonysága a tudományos kollektívának az értékek és normák öszszességével kapcsolatos magatartásával függ össze. A normák engedély, tilalom, előírás, előnyben részesités formájában fejeződnek ki. Ezek az imperatívuszok erkölcsi nevelésen és példákon keresztül terjednek és különböző szankciókban szilárdulnak meg. Az imperatívuszok alkotják a történetileg kialakult tudomány-étoszt, s a szakmai magatartás, a szakmai etika alapját. A MERTONI IMPERATÍVUSZOK Merton kísérelte meg először a tudományos étoszt alkotó imperatívuszok pontos meghatározását.2/ Négy normát állított fel: univerzalizmus, kollektivizmus, önzet2/ MERTON,R.K.: The institutional imperatives of science. /А tudomány intézményes imperatívuszai./ = Sociology of science. London,1972,Barnes. 65-69.

p.