Tudományszervezési Tájékoztató, 1973

1. szám - Figyelő

ségi kormánytól származott, s hozzá kell még számítani az ipar kutatási és elsősorban a fejlesztési beruházásait —1971ben 10,5 milliárd dollár, 1972-ben 11,15 milliárd—, valamint az egyetemek ésegyéb intézmények kiadásait: átlagosan 1,5 milliárd dollárt. Összesítve, az Egyesült Államok teljes K+F ráforditása tehát 1971-ben 26,85 milliárd, 1972-ben 28 milliárd dollár volt. A Szovjetunió ezek szerint kevesebbet költ kutatásra és fejlesztésre az Egyesült Államoknál, de kiadásai évente kiegyensúlyozottan és folyamatosan növekednek. Ugyanakkor az Egyesült Államokban kevesebb a tudós és mérnök: 1971-ben 510 ООО személy , bár az Egyesült Államok statisztikáiban a létszámot egész idős foglalkoztatásra számítják át, a szovjet statisztikákban pedig egyaránt szerepelnek teljes és részidős foglalkoztatottak. A Szovjetunió nagy figyelmet fordít a felsőoktatás fejlesztésére: J.96I és I969 között 150 %kai emelkedett a felsőfokú intézményekben végzettek száma. A szovjet nemzeti jövedelem 8 %-át oktatásra fordítják —ez egy százalékkal több a fejlett kapitalista országok ráfordításánál—, de Gvisiani szerint mégis vannak nehézségek az igények kielégítésében, a kereslet és a kínálat egyeztetésében. A műszaki főiskolák közös hiányossága, hogy a matematikai képzés nem eléggé alapos; az egyetemek viszont kevés gondot fordítanak a szakosításra és nem követik megfelelően az ipar szükségleteinek változását. A Szovjetunióban a tudományos kutatás alapelve aszó— cialista társadalom szolgálata, ennek megfelelően a súlyt az alkalmazott kutatásra helyezték: 1964-ben a K+F alapok 72 %-át a Tudományos és Műszaki Bizottság osztotta szét, előnyben részesitve az alapkutatást és a hosszutávu alkalmazott kutatást; napjainkban a Bizottság már csak az alapok 30 %-ával rendelkezik, a többit közvetlenül az ipari minisztérium és a SZUTA osztja fel, ami azt mutatja, hogy előtérbe került az irányított és az ipari kutatás. Számos nehézség származik a tudományos kutatás hosszutávu tervezése és a di namikus fejlődés egyeztetéséből; a kutatók sokszor panaszkodnak a bürokráciára, a hivatali ut labirintusaira; fontos találmányok késlekednek az adminisztráció hibájából. Gvisiani hangsúlyozza, hogy a problémák megoldását a "science of science" és a kutatásszervezés fejlődésétől várja; elméleti alapokra van szükség a kutatás tökéletes tervezéséhez, irányításához és szervezéséhez. Ujabban felmerült az a probléma is, hogy túlságosan nagy számban foglalkoztatnak középkorú kutatókat és tudósokat, akik már tuljutottak a szellemi alkotás csúcspontján és nem eléggé dinamikus szemléletűek. A központosított tudományszervezés bizonyos fokig megszüntette a konkurrenciát, csökkenti tehát a kutatók motiváltságát. Nem zökkenőmentes a tudományos intézmények, az egy szakterülethez tartozó tudósok együttműködése, és a költséges berendezéseket sem hasznosítják megfelelően. "Nem az a fontos, —mondta Gvisiani hogy minden kutatóintézetnek saját számitógépe legyen, hanem, hogy megszervezzék a tudományos közösségen belüli in-